Megjelent: 9 éve

Kevesebben kerestek állást májusban

Több mint 30 ezer fővel csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. Ebből több mint 19 ezren közfoglalkoztatásba kerültek. A regisztrált álláskeresők 52,2 százaléka semmilyen pénzbeni támogatásra nem volt jogosult, írja a Napi Gazdaság.

Májusban 42,4 ezren kérték felvételüket a regiszterbe, 9,9 százalékuk első alkalommal. Egy hónappal korábban még 58,7 ezer új belépőt regisztráltak.

Az álláskeresők 43 százaléka legfeljebb csak általános iskolát végzett, 5,2 százaléka pedig a másik végletet, a felsőfokú végzettségűeket képviselte.

Májusban ugyanis összesen 120,3 ezer álláshely állt az elhelyezkedni vágyók rendelkezésére a munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásaiban, azonban a hónap végére 71,6 ezer betöltetlen maradt. A több mint 41 ezer újonnan bejelentett álláshelyből, több mint 19 ezer közmunka volt.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk