Kikészülnek a titkolózástól Ferihegyen
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) ismét felszólítja a Ferihegyi repülőteret működtető Budapest Airport (BA) Zrt.-t, hogy ne titkolja tovább a "láthatóan kidolgozott leépítési terveket", kijátszva ezzel a Munka törvénykönyvének rendelkezéseit - közölte a szakszervezet vasárnap az MTI-vel.
A dolgozói oldal tiltakozik a cégnél tapasztalható munkaerőhiány, az emiatt általános túlfoglalkoztatás, a dolgozók fizikai és mentális túlterhelése, valamint a méltatlan munkakörülmények, a pihenőhelyiségek "visszataszító állapota" miatt. Ráadásul a munkaadó a közelmúltban további elbocsátásokba kezdett - jegyzi meg a LESZ -, egyesével, kis csoportokban mondanak fel a reptéren dolgozóknak, erre hivatkozva pedig nem terjesztettek be leépítési tervet a munkaadói szervezeteknek.
Az időhúzás mellett a BA tárgyalási stratégiájának része a tárgyalópartnerek burkolt fenyegetése is - írják -, a menedzsment konkrét kérdésre sem volt hajlandó kizárni, hogy szakszervezeti képviselők, tehát tárgyalópartnerei elbocsátására készülne.
A LESZ emlékezteti a vezetőséget: három órával a sztrájk kezdete előtt köteles figyelmeztetni a munkabeszüntetésre. "A dolgozók körében pedig egyre erősebb a meggyőződés, hogy a menedzsment meg sem kísérel megállapodni, nem is törekszik érdemi tárgyalásokra" - olvasható a kommünikében.
Szollár Domokos, a BA sajtófőnöke elmondta, a szakszervezet szeptember elején három sztrájkkövetelést vetett fel, amelyre a BA megnyugtató választ adott. A sajtófőnök kifejtette, a cég intézkedési tervet készített rövid és hosszú távra, amelyben a munkakörülmények javítása szerepelt, továbbá még februárban minden érdekképviseletnek bemutatták a Budapest Airport átalakítására vonatkozó dokumentumokat és a konzultációk erről folyamatosak. A túlfoglalkoztatásra vonatkozó szakszervezeti tiltakozással kapcsolatban a sajtófőnök úgy reagált, hogy van olyan munkahely a repülőtéren, ahol lehet túlórázni, de ez önkéntes vállalás a munkavállaló részéről.
Szollár Domokos hangsúlyozta: a megállapodás a szakszervezeten múlik, mert a BA minden követelésnek eleget tett. Hozzátette: az esetleges elbocsátásokkor a BA nem úgy mérlegel, hogy valaki szakszervezeti vezető, vagy sem.
Megjegyezte azt is: ez a negyedik sztrájkfenyegetése a LESZ-nek az elmúlt másfél hónapban, de a BA "nem innen nézi a dolgokat. Ne a sztrájkról kelljen beszélni, hanem a problémáról és annak megoldásáról. A BA szerint megvan a megoldás" - mondta Szollár Domokos.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak 3 hete
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 4 hete
- Elon Musk elküldené minden tizedik alkalmazottját a Teslától 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 1 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 1 hónapja
- Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma 1 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja