Megjelent: 9 éve

Leszámolás a munkahelyi konfliktusokkal!

„Lehetetlen kijönni ezzel vagy azzal a kollégával, vezetővel vagy csapattárssal” – panaszkodnak sokan, míg a vezetőknek az okozhat nem kevés fejtörést, hogyan serkentsék hatékony munkavégzésre az egymásra fújó kollégákat. A rengeteg érzelmi energiát felemésztő helyzetekre azonban van megoldás: Sofie Geisler nemzetközileg is elismert, megoldásközpontú mediációs technikáját sikeresen alkalmazták terrorfenyegetés, bandaháborúk és erőszakos bűncselekmények kezelésében is. A szakember május 14.-én egynapos tréninget tart Budapesten.

Néha úgy tűnhet, hogy az egymásra fújó munkacsoportokat vagy néhány rivalizáló középvezetőt nehezebb lenne összebékíteni, mint két ellenséges mexikói drogkartellt, azonban Sofie Geisler konfliktuskezelési tréner és tanácsadó szerint érdemes a bűnüldözésben már bevált módszereket beemelni az elfajult munkahelyi nézeteltérések megoldásába.

A mexikóvárosi szakember tapasztalata azt mutatja, hogy az általa kidolgozott eljárás, az elismerésen alapuló megoldásközpontú mediáció sikerrel alkalmazható az olyan éles helyzetekben is, mint a társadalmi csoportok közötti szembenállás, a terrorista fenyegetés, vagy a rivalizáló utcai bandák. Az erőszakos utcai gangeken érlelt módszer pedig a konfliktusok minden szintjén működőképes lehet, legyen szó elfajult munkahelyi vitákról, elmérgesedett vállalati helyzetekről, vagy a családon belüli, és párkapcsolati nézeteltérések kezeléséről.

A geisleri módszer kulcseleme az elismerés tágan értelmezett fogalma, amely a pozitív üzenetek, a dicséret és az elfogadás kommunikálása mellett a másik álláspontjának megismerését és megértését is magába foglalja. „Ezzel az eszközzel számos kihívást jelentő területen dolgoztam már – mondja Geisler -, az erőszakos utcai bandák problémájától kezdve a rendőrségi és biztonsági reformokon át a különböző kultúrák közötti dialógus megteremtéséig.”

Amíg az elismerés jelentős szerepet játszik a konfliktusok és erőszakos szituációk megértésében és kezelésében, a módszer másik alapvetése, hogy egy nézeteltérést a legjobban a benne részt vevő felek képesek megoldani, hisz a saját, egyedi ügyükben ők a leghitelesebb szakértők. Ha megfelelő kereteket biztosítanak számukra, képesek lehetnek jobb és kielégítőbb megoldásra jutni, mintha egy harmadik fél próbálna igazságot tenni közöttük. Ezáltal az érintettek felelőssé válnak a konfliktus megoldásában, és abban, hogy párbeszédbe kezdve valamilyen közös elhatározásra jussanak.

Az eljárás olyan eredményesnek bizonyult, hogy beemelték a közigazgatásba. Mexikóváros Legfelsőbb Bíróságán létrehoztak egy szervezetet, az Alternatív Igazságszolgáltatási Központot, ahol ingyenes mediációs szolgáltatást nyújtanak annak érdekében, hogy a felmerülő konfliktusok eredményesen lezárulhassanak, mielőtt azok elmérgesednének vagy hosszadalmas jogi procedúra és tárgyalás lenne belőlük. Az így született határozat jogilag ugyanolyan érvényű, mintha a hagyományos bírósági keretek között jött volna létre, de tartalmában jobban tükrözi az érdekeltek akaratát és érdekeit.

Az idén májusban Budapesten is előadást tartó szakértő konkrét kommunikációs formákat ajánl, amelyek bonyolult és menthetetlennek tűnő helyzetekben is működnek. A szemináriumon gyakorlatban is el lehet sajátítani ezeket a technikákat, amelyeket olyan extrém helyzetekből merített példák segítségével illusztrál, mint az utcai leszámolások, kisebbségi összetűzések és a terrorista elhárítás. Ami a drogkartellek közötti durva szituációkban működik, azt a konfliktusok kisebb szintjein, a mindennapi életben, a munkahelyi és otthoni konfliktusok feloldásában és megelőzésében is sikerrel alkalmazható.

Sofie Geisler dán származású nemzetközi tréner és tanácsadó, szakterülete a megoldásközpontú konfliktuskezelés. A jelenleg Mexikóvárosban élő szakember a koppenhágai egyetemen diplomázott szociálantropológiából, kutatási témája a jelenkori társadalmi konfliktusok, az erőszak, a társadalmi szerveződések, és a megértésen alapuló mediációs elméletek. Számos publikációt írt a Mexikóvárosban működő bűnözői csoportokon és bandákon belüli erőszakról, és a kezelési lehetőségekről. 15 éves tanácsadói pályafutása során részt vett a közszférában konfliktuskezelési és közvetítői eljárások kidolgozásában a közbiztonság, az egészségügy, a bűnüldözés és a biztonságpolitika területén. Mindezek mellett civil szervezeteknek nyújtott segítséget a helyi közösségek közötti ellentétek kezelésében, valamint vállalatokon belüli, munkahelyi konfliktusok megoldásában. Tréningjei során több, mint hétszáz ember sajátította el a konstruktív konfliktuskezelés alapjait, és azt, hogyan lehet megoldásközpontú szemlélettel kritikus helyzetekben is változást elérni.

Sofie Geisler a nemzetközi szinten is elismert mediációs technikáját most Magyarországon, Budapesten mutatja be május 14-én. További információk itt találhatók.
A továbbképzés nyelve angol magyar tolmácsolással. A képzésre bűnüldöző és rendvédelmi szakemberek, kutatók ösztöndíjat igényelhetnek.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk