kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Közmunkásokat igényelhetnek a cégek?

Szűcs Erika elmondta: ezek az emberek nem segélyt kaptak, hanem értelmes, hasznos, a települése számára fontos, a közösség által megbecsült munkát végezhetnek, és munkabért kaphatnak érte.


A vidéki munkalehetőségekkel kapcsolatban leszögezte: "ha az ország több értéket akar teremteni, akkor a földet jobban be kell vonni a hasznosításba" - szögezte le. Szűcs Erika szerint a falvakban használni kell mindent, ami helyben megtermelhető, mert ezzel nemcsak a földet, hanem a munkaerőt is hasznosíthatják.


A miniszteri megbízott elmondta, hogy a tapasztalatok kiértékelését követően egy olyan indítvány készül, amelynek eredményeképpen, a későbbiekben már a magánvállalkozások is foglalkoztathassanak ilyen munkaerőt.


Közel 12 ezer közmunkás a Dél-Alföldön


Nagy Ágnes, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója elmondta: a régióban már több mint 11.500 a közcélú foglalkoztatottak száma, és ennek támogatására 9,843 milliárd forint áll rendelkezésre.


2009. június 18.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek