kapubanner for mobile

A közmunkások nyolcada tudott elhelyezkedni

Mintegy 364 ezren vettek részt a közfoglalkoztatási programban november végéig - közölte az MTI érdeklődésére a Belügyminisztérium (BM) írásban.


Január-novemberben a közfoglalkoztatásban töltött átlagos időtartam 4,2 hónap volt. A 2014. évi közfoglalkoztatásra biztosítható teljes előirányzat 231,1 milliárd forint volt. A jövő évi közfoglalkoztatási célok megvalósítására 270 milliárd forintot irányzott elő a költségvetés.


220 ezer közmunkásra lesz pénz idén


E forrás biztosítása esetén jövőre havonta átlagosan mintegy 220 ezer ember dolgozhat közfoglalkoztatásban - írta a tárca. A minisztérium adataiból kiderül, hogy 2013-2014-ben a közfoglalkoztatottak 11-13 százaléka tudott elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon a közfoglalkoztatás befejezését követő 180. napon.


A közfoglalkoztatottak havi átlagos létszáma az első tizenegy hónapban mintegy 180 ezer volt, legtöbben, 29 ezren Borsod-Abaúj-Zemplén megyében dolgoztak, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg megye következik havi 24 ezer közfoglalkoztatottal. A BM adatai szerint Hajdú-Bihar megyében mintegy 16 ezren dolgoztak havi átlagban, Budapesten valamivel több mint 4500-an.


80 százalék szakképzettséget nem igénylő munkát végzett


A közfoglalkoztatottak havi átlagos létszámának több mint négyötöde szakképzettséget nem igénylő munkakörökben - egyszerű szolgáltatási, szállítási, ipari, építőipari és mezőgazdasági foglalkozások - dolgozott.
A havi átlagban dolgozó 180 ezer közfoglalkoztatottból 82 ezren általános iskolát, 45 ezren szakmunkásképzőt, 14 ezren szakközépiskolát végeztek. A 36-40 és a 51-55 éves korcsoportból került ki a legtöbb közfoglalkoztatott, ők az összes dolgozó mintegy negyedét tették ki.


A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény - 1991. évi IV. törvény - módosítása kötelezővé teszi a közfoglalkoztatottak számára a felajánlott, a fenti törvény szerint megfelelőnek minősülő munkahely elfogadását, hasonlóan a közfoglalkoztatási jogviszonyban nem álló álláskeresőkhöz - írta a minisztérium a tájékoztatásban.


2015. január 5.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek