kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

"Működésképtelenné válhat a Malév"

Rövid időn belül működésképtelenné válhat a Malév az elszámoltatási kormánybiztos szerint.

Budai Gyula - miután hivatala elkészítette a Malév privatizációjával és visszaállamosításával kapcsolatos vizsgálatának összefoglaló jelentését - szerdán az MTI-nek azt nyilatkozta: a légitársaság jelenlegi tulajdonosi szerkezetét nézve - 95 százalék az államé, 5 százalék pedig egy orosz banké - megállapítható, hogy nem lesz olyan befektető, amely megvásárolná a Malévot, mégpedig a kisebbségi tulajdonos miatt. Az állam pedig már egy fillér támogatást sem adhat a vállalatnak - mondta, majd ezzel kapcsolatban emlékeztetett az Európai Bizottság január eleji határozatára, amelyben a testület felszólította Magyarországot a Malévnak 2007 és 2010 között nyújtott, az EU-s szabályokkal "összeegyeztethetetlen" - 70-100 milliárd forint közötti - állami támogatás visszafizettetésére.

A kormánybiztos szerint mindebből az következik, hogy a Malév nem fog tudni forráshoz jutni, s rövid időn belül működésképtelenné válhat. Úgy véli, a légitársaság 2007-es privatizációja mindezt előrevetítette, "a felelősség pedig egyértelműen az előző, szocialista kormányzatot terheli". A Malévval kapcsolatos vizsgálatáról a politikus csütörtökön tart sajtótájékoztatót.

Budai Gyula január elején öt feljelentést tett a Malév eladásának és visszavásárlásának ügyével összefüggésben ismeretlen tettes ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen. Ezek között van a légitársaság privatizációja, viszontgarancia-szerződése, a Malév Vagyonkezelő Kft. ügye, a Malév visszaállamosítása és a Malév Ground Holding Zrt. catering szerződése.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk