Munkavállalói jogokat sért a Tesco?
Információs önrendelkezési jogot sért a Tesco azzal, hogy harminc napig tárolja az áruházaiban készített kép- és hangfelvételeket - ezt a multinacionális vállalatnál működő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) közölte a Magyar Nemzettel.
A Tescónál viszont előírás, hogy a biztonsági szolgálat által készített felvételeket harminc napig őrzik meg, ami egyértelműen sérti a törvényt - közölte a KDFSZ. Szintén sérti az információs önrendelkezési jogot, ha a felvételeket azért készítik, hogy a cég a dolgozója munkavégzését ellenőrizze -– esetleg éppen azért, hogy a munkaviszony megszüntetéséhez okot keressen. A szakszervezeti tájékoztatás szerint a Tescónál már erre is volt példa. Tavaly áprilisban egy dolgozó ellen azért indult eljárás, mert a cég szerint munkaidőben aludt. Az állítást a helyi személyi igazgató egy CD-re másolt felvétellel akarta bizonyítani, ám azt nem volt hajlandó elárulni, a képanyag hogyan került hozzá.
Magyar Nemzet
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 3 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja