Nemzetközi kompetencia központot hozna létre hazánkban a Bombardier
Fontolgatja a Bombardier Transportation cég, hogy Dunakeszin hozza létre nemzetközi kompetencia központját a vasúti kocsik modernizálására, új alacsonypadlós vasúti kocsik gyártására - mondta Laurent Troger, a Bombardier Transportation szerviz üzletágának elnöke.
A Bombardier vezetője szerint Magyarország lehetőségeit figyelembe véve kifizetődőbb lenne a vasút megújításakor a meglévő vasúti személyszállító kocsik felújítása és mozdonyok vásárlása a villamos motorvonatok beszerzésével szemben.
Érvei között említette, hogy nemzetközi példák, köztük a norvég vasutak számára Dunakeszin végzett felújítás is mutatja, hogy rossz állapotban lévő járműveket is teljesen újjá lehet varázsolni, akár új funkciókkal kiegészítve is, de a MÁV megrendelésére készített úgynevezett harmadik generációs IC-kocsik felújítása is azt mutatja, hogy felújítással magas minőséget képviselő járműparkot lehet kialakítani, lényegesen olcsóbban a motorvonat beszerzésnél. A felújított kocsik és az új mozdonyok lehetővé tennék, hogy a magyar vasút olyan szerelvényeket állítson össze, amelyek a nemzetközi forgalomban is közlekedhetnek - tette hozzá.
A Bombardier vezetője utalt arra, hogy cégük a villamos motorvonat gyártásban is a legnagyobbak között van, így a magyar vasúti lehetőséggel kapcsolatos álláspontjukban valóban a gazdasági és társadalmi haszon arányát nézik, azaz nemcsak anyagilag olcsóbb megoldásról beszélnek, hanem tekintettel vannak az itteni foglalkoztatásra, az adózásra. Azt is látják, hogy jelenleg Magyarországra már nem lehet csak úgy tekinteni, mint az olcsó munkaerővel rendelkező országra, Magyarország a magasan kvalifikált mérnökök és szakmunkások országa is, a Bombardier cég befektetésének fontos részeként kezeli ezt a tényezőt is - hangsúlyozta Laurent Troger.
A Bombardier vezetője utalt arra, hogy jelenleg a nemzetközi vasúti járműgyártásban Magyarországon jelen lévő társaságok között cégük a legnagyobb foglalkoztató, Dunakeszin és Mátranovákon 1.300 ember dolgozik, és az itt előállított termékek nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi piacon érnek el sikereket.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
- Csak álom a home office a magyarok 95 százalékának - itt a kutatás 6 hónapja
- Itt a kompetencia alapú kiválasztás: az érzelmi intelligencia a középpontban 7 hónapja
- Aldi: magas képzettséget igénylő munkahelyek jönnek létre 7 hónapja
- Pályaorientációs napot tart középiskolásoknak a BKK 8 hónapja
- Iroda, infrastruktúra, munkaerő - ez hiányzik a vidéki városokból a beruházásokhoz 8 hónapja
- Félezer Audi-munkatárs tanulhat tovább 9 hónapja
- A jövő készségei - milyen kompetenciákra lesz szükség a helytálláshoz? 10 hónapja
- Íme, az ország 10 legjobb alapítványi és magániskolája! 12 hónapja
- Újabb kínai cég érkezik, ezúttal Kaposvárra, 200 munkahelyet teremtve 13 hónapja
- Íme ötféle vezetési stílus 13 hónapja
- Júliustól élőben kell bejelenteniük a vendéglátósoknak, hogy miből mennyit adnak el 1 éve