Növekszik a női felsővezetők száma az EU-ban
Sorba állítva a tőzsdéken jegyzett európai cégeket aszerint, hogy hány nő van az igazgatóságukban és a felsővezetői csapataikban, az első 89 vállalat jelentősen eredményesebbnek mutatkozik a különböző gazdasági mutatókban - írja a Népszava.
Az Unió átlagát tekintve a nők aránya az igazgatóságokban 8 százalék. Norvégiában a kvóta bevezetése előtt 8 százalék, jelenleg 44 százalék női tagja van az igazgatóságoknak. Spanyolországban azon vállalatok száma, ahol egynél több női tagja van az igazgatóságnak 2006-ban az összes vállalat 8,7 százaléka volt, jelenleg 19,2 százalékuk mondhatja ezt el magáról. Franciaországban ha elfogadják a kvóta rendszert, 3 éven belül minden cég igazgatóságában el kell érje a nők aránya a 20 százalékot, 6 éven belül pedig a 40 százalékot.
Népszava
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- Női kvóta - ezért kell 1 éve
- Egyre többen követik a top cégek felsővezetőit LinkedInen 2 éve
- Felsővezetők: szakmailag kiválóak, de gyakran frusztráltak és stresszesek 2 éve
- Sehova sem tartó járatok indítása után most poggyászrakodásra kérik a felsővezetőket 2 éve
- Tiltakozást váltott ki az MTA újonnan megválasztott tagjainak listája 2 éve
- Mi van a csúcs fölött? - Prémium szintű álláskeresés 2 éve
- Mikor válasszunk interimet főállású vezető helyett? 2 éve
- Van-e élet a multikon túl? 2 éve
- Új vezetők a T-Systems-nél 3 éve
- Egymás után állnak fel a Credit Suisse felsővezetői 3 éve
- Lesz-e egészségbiztosításom addig, míg a nyugdíjazásról szóló határozatot megkapom? 3 éve