kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Nyugdíj-kiegészítést fizethetnek a csehek a szlovákoknak

Nem kizárható, hogy Csehországnak a jövőben nyugdíj-kiegészítést lesz kénytelen fizetni akár több százezer szlovákiai nyugdíjasnak is.

Az Európai Unió bírósága ugyanis júniusban egy szlovákiai nyugdíjas beadványa alapján úgy döntött, hogy nyugdíj-kiegészítésre jogosult minden olyan mai európai uniós állampolgár, aki az egykori Csehszlovákiában volt alkalmazva, és bár csehszlovák nyugdíjjogosultságot szerzett, mai hazájában alacsonyabb nyugdíjat kap, mint amennyi a jelenlegi csehországi szabályok szerint megilletné. A Lidové Noviny című lap szerdai összeállítása szerint a bírósági döntés alapvetően a mai szlovák nyugdíjasok egy részét érinti. Arról eltérnek a becslések, milyen összegbe kerülne a cseh államnak, ha az érintett mai szlovák állampolgárok élnének a bírósági döntéssel. A legfelsőbb cseh közigazgatási bíróság a nyugdíjkiegészítést kérő asszony ügyét augusztus végén fogja tárgyalni.

Az ügy előzménye, hogy Csehszlovákia megszűnése (1992) után a volt közös állam nyugati felében, Csehországban magasabbak a nyugdíjak, mint Szlovákiában. Ennek következtében a korábban Szlovákiában dolgozó cseh állampolgárok is kisebb nyugdíjat kapnak, mint csehországi társaik. Miután ezt sérelmezték, bíróság elé vitték, s a taláros testület nekik adott igazat, a cseh állam kiegészíti nyugdíjaikat. Ilyen nyugdíjkiegészítést ma több ezer cseh állampolgár kap. Csehszlovákiai kettéválása után azok a csehek, aki felvették a szlovák állampolgárságot, nem kapnak nyugdíjkiegészítést, amit egy részük továbbra is bírál.

Marie Landtová ezért újra bírósághoz fordult. Csehország belépése után az Európai Unióba a cseh legfelsőbb közigazgatási bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez a gyakorlat diszkriminatív, s nyugdíj-kiegészítésre a többi volt csehszlovák állampolgár, ma EU-állampolgár is jogosult. Az ügyet az EU-bíróság is megvizsgálta, s ezt az álláspontot megerősítette. Ennek alapján alakult ki az a jogi helyzet, hogy a szlovák nyugdíjasok is kérhetnének nyugdíjkiegészítést Prágától. "A cseh nyugdíjrendszer számára ez évente akár több tíz milliárd koronás kiadást is jelenthetne" -– mondta az újságnak Viktorie Plívová, a munkaügyi és népjóléti minisztérium szóvivője. Pavel Kantorík, a cseh ombudsmani hivatal képviselője szerint azonban ez az összeg eltúlzott.

Szlovákiában jelenleg 953 ezer nyugdíjas van, egyelőre nem tudni, hánynak járna közülük a nyugdíj-kiegészítés. Jaroslav Vlasín, a legfelsőbb közigazgatási bíróság tagja úgy véli: ilyen nyugdíj-kiegészítésre azok jogosultak, akik Csehszlovákia megszűnése után mentek nyugdíjba, s a volt közös államban ledolgozták az előírt 25 évet. Kantorík úgy véli, hogy a nyugdíj-kiegészítésre azok jogosultak, akik a két ország EU-ba való felvétele után -– 2004. május -– mentek nyugdíjba. Ez néhány tízezer embert jelent.

Pavel Rychetsky, a cseh alkotmánybíróság elnöke úgy ítélte meg, hogy szerinte a szlovák nyugdíjasoknak nincs jogalapjuk a nyugdíj-kiegészítésre, s a bírósági döntések értelmezése helytelen. A Lidové Noviny úgy tudja: Rychetsky véleményét a bírák között gyakorlatilag senki sem osztja. Azt viszont nem lehet kizárni, hogy az ügy a legfelső közigazgatási bíróságon nem zárul le, s később az alkotmánybíróság elé kerül.Statisztikai kimutatások szerint jelenleg 1791 koronás különbség van a szlovákiai és a csehországi nyugdíjak átlaga között, a cseh nyugdíjak javára.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk