Összecsapás: munkások rohamozták meg az egyik görög minisztériumot
A görög védelmi minisztériumot megrohamozó hajógyári munkásokkal csapott össze csütörtökön a rendőrség Athénban. Körülbelül 250 ember tört be a minisztériumba, ahol azt kiabálták, hogy megoldást akarnak elmaradt bérük kifizetésére és nem elbocsátást.
A tévéfelvételek szerint dulakodás tört ki, amikor a tüntetőket rendőrök vették körbe és gumibotokkal kezdték verni őket. A videón egy vérző fejű embert lehetett látni, illetve azt, ahogy a rendőrök megpróbáltak elvonszolni egy másikat, aki be akart hatolni a védelmi minisztérium épületébe.
A munkások azt állítják, hogy már fél éve nem kapják meg bérüket, mert a csőd szélén álló görög állam nem fizetett az elvégzett munkákért a hajógyár tulajdonosának. A vállalatnál egyelőre nem nyilatkoztak a történtekről.
MTI/hvg.hu
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja 2 hónapja
- Vitályos Eszter: az egyik legfontosabb kihívás a munkaerőpiaci aktivitás további növelése 2 hónapja
- Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél 2 hónapja
- Emelkedik az állami víziközmű társaságoknál dolgozók bére 3 hónapja
- A GINOP Plusz programról egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével 3 hónapja
- Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az NGM és a Joint Venture Szövetség 4 hónapja
- Idén maximum 65 ezer külföldi vendégmunkás jöhet Magyarországra 4 hónapja
- Reagált a vállalat, ezért rúgták ki a magyar dolgozókat a salgótarjáni üzemből 4 hónapja
- Rekord: ekkora összeg érkezett 2023-ban a SZÉP-kártyákra 4 hónapja
- Állásbörzét tart a rendőrség Budapesten 4 hónapja
- Görögország 30 ezer illegális bevándorlóval csökkentené a munkaerőhiányt 5 hónapja