kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Regionális szinten erősített a Magyar Rádió

Megerősítette regionális hálózatát az utóbbi két évben a Magyar Rádió. Határon átívelő kapcsolatok, kevesebb munkatárs, több adás jellemzi az új rendszert.

"Az MR6 révén a Magyar Rádió konkurens nélküli vidéki hálózattal rendelkezik egy olyan időszakban, amikor a kereskedelmi média zöme lemondott a hálózatos műsorokról" - közölte Such György, a közmédium elnöke. Noha minden régióban van erős vetélytársuk - Győrben a Kék Duna, Szegeden a Rádió 88 -, a központi háttérrel megtámogatott helyi stúdiók rendre jelentkeznek olyan anyagokkal, amelyeket aztán tőlük vesznek át a helyi, megyei lapok, tette hozzá a vezető.

Kevesebb munkatárssal

Az átalakítás bő két évvel ezelőtti kezdetekor kilenc stúdióban 110 munkatárs dolgozott, most - a nyíregyházi és a szolnoki megszűnése után működő hétben - 85 embert foglalkoztatnak; míg az átszervezés előtt napi 3-4,5 órányi adás készült, ez mostanra átlagosan 6 órányira ugrott, miközben Miskolcon 11, Pécsen 13 órányi műsor készül naponta.

A műsorstruktúra annyiban egységes, hogy reggel 6 és 9 óra között mindegyik vidéki stúdióból regionális információk hallhatók, amelyeket délig tartó - hosszabb háttérbeszélgetésekből, tematikus blokkokból álló - magazin vált.

A tartalom meghatározásánál a stúdiók döntenek, ellenben a formát és a műsoridőt a "központ" határozza meg - foglalta össze tömören a módszert Such György, emlékeztetve arra: az egyes stúdiók keretei igencsak eltérőek, hiszen míg Debrecen vagy Győr három és fél megyét, Miskolc és Pécs két megyét fed le, addig a szegedi stúdió műsora csak a város közvetlen környékén fogható. Másrészt - tette hozzá - több regionális adójuk csupán középhullámon sugároz, ez a megoldás pedig szinte biztossá teszi, hogy csak idősebb, falusi közönséghez jut el az adás, emiatt viszont ezen adók zenei arculata konzervatívabb.

Regionális kapcsolatok

Délben és este - egy-egy órában - szól a hálózaton a Nótaszó című műsor; hozzátette: tervezik, hogy rendszeressé teszik a regionális hálózaton az esti operett-, a népzene- és élő táncházi zenei összeállítások sugárzását.

A regionális adók mostanra határon átívelő együttműködések sorát alakították ki: Győr és Pozsony rádiósainak közös terméke a Térerő című műsor, Szeged-Temesvár-kooperáció eredménye a hetente ötven percben jelentkező Európa hullámhosszán magazin, míg a pécsi stúdió és az eszéki rádió rendszeres hírcserével segíti egymást.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk

Új szervezeti struktúrát vezet be a nemzetközi Generali Csoport

A nemeztközi Generali Csoport június 1-jétől átalakítja szervezeti struktúráját a biztosításra és a vagyonkezelésre összpontosítva - írja a... Teljes cikk