Tandíjemelést fontolgatnak a brit sztáregyetemek
Emelnék tandíjaikat a brit elitegyetemek, meglátásuk szerint ugyanis ilyen költségtérítés mellett nem tudnak majd lépést tartani a világ sztáregyetemeivel. Ráadásul tapasztalatok szerint az elit intézményekben végzett munkavállalók lényegesen jobban keresnek, mint a kisebb egyetemeken végzett társaik, így a befektetés megéri.
Az intézmények emiatt a jól mérhető anyagi haszon miatt gondolják kivitelezhetőnek a tandíjemelést. Ebben látják ugyanis a megoldást a színvonal megtartására, valamint arra, hogy lépést tartsanak a világ legjobb egyetemeivel. Míg tavaly még 32 brit intézmény szerepelt a legjobb egyetemek 200-as listáján, addig idén már csak 29 egyetem kapott helyet a rangsorban, ráadásul Oxford és Cambridge a megosztott második helyről a harmadik és negyedik helyre csúszott vissza. Szakértők szerint magasabb tőkebevonással lehetne megállítani ezt a folyamatot, tehát szerintük a tandíj emeléssel vehető fel a verseny a világ topintézményeivel.
Edupress.hu / Penzcentrum.hu
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk
A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 3 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 4 hete
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 1 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 1 hónapja
- Felmérés: túlhajszoltak és alulfizetettek a brit munkavállalók 2 hónapja