kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Továbbra is közlekedési káosz fenyegeti a fővárost

Nem született megállapodás a BKV vezetősége és a szakszervezeteket képviselő sztrájkbizottság között a keddi tárgyaláson sem; a szakszervezetek azt kérik, hogy szerda éjfélnél tovább ne tárgyaljanak - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság egyik szóvivője az MTI-vel.

Nemes Gábor szóvivő elmondta, hogy az esetleges pénteki, egész napos munkabeszüntetés olyan felkészülést igényel, ami miatt csütörtökön már ezzel kell foglalkozniuk, így csak szerda éjfélig van lehetősége a feleknek a meggyezésre. "A tárgyalásokon patthelyzet alakult ki, azért is, mert a főváros tegnap bejelentette, hogy Volán-buszokkal pótolná a főváros főbb közlekedési vonalain a kieső járatokat február 18-án" - mondta Nemes Gábor.

Gulyás Attila, a sztrájkbizottság másik szóvivője szerint a közlekedési társaság vezetősége és a főváros vezetése is azon fáradozik, hogy a közvéleményt a szakszervezetek ellen hangolja, ahelyett, hogy a megegyezésre törekednének. Mindkét szóvivő szerint a valós problémákat kellene a közvélemény elé tárni, azt, hogy miért van ilyen helyzetben a BKV. A szakszervezetek változatlanul nem akarnak részt venni abban a négy munkacsoportban, amelyeknek a paraméterkönyv végleges kialakítása lenne a feladata. Az érdekképviseletek azt kérik: vonják vissza a járatritkítási tervezetet, és együtt kezdjenek bele egy teljesen újba.

A kilátásba helyezett pénteki egész napos sztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról jelenleg folynak az egyeztetések: a BKV nemrégen azt közölte, hogy 50 százalékos minimum alá nem tud menni. Az egy hete hétfőn tartott félnapos munkabeszüntetésen, a nem sztrájkoló alvállalkozókkal együtt is csak a hét százaléka üzemelt a normális szolgáltatásnak.

A szakszervezeti követelések továbbra is fennállnak. Ezek: a járatritkítási tervezet visszavonása, egy új készítése a szakszervezetek bevonásával, a csoportos létszámleépítés visszavonása, a munkakörülmények javítása, továbbá az, hogy a cég menedzsmentje vonja be a szakszervezeteket a döntést előkészítő folyamatokba.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk