Ukrajnában 10 százalékra ugrott a munkanélküliség
Ukrajnában jelentősen nőtt a munkanélküliség a második negyedévben a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések hatására.
A második negyedévben a 15-70 év közöttiek körében a foglalkoztatottak száma 15,6 millió volt.
A kormány következő három évre vonatkozó előrejelzése szerint a 15-70 év közöttiek körében a munkanélküliségi ráta 2021-ben 9,2 százalék, 2022-ben 8,5 százalék, 2023-ban pedig 8 százalék lesz.
A koronavírus-járvány komoly gondot okozott az ukrán gazdaságban is. Az ország hazai összterméke (GDP)11,4 százalékkal csökkent az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve. Az első negyedévben a gazdaság 1,3 százalékkal zsugorodott éves összevetésben
Az ukrán kormány egyelőre fenntartja azt a várakozását, hogy idén a GDP 4,8 százalékkal csökken, jövőre viszont már 4,6 százalékkal nő.
Amennyiben beigazolódnak az előrejelzések, akkor az idei lesz az első év 2015 óta, amikor csökken az ukrán gazdaság, akkor a GDP 9,8 százalékkal esett. Ukrajna gazdasága 2019-ben 3,2 százalékkal, 2018-ban 3,3 százalékkal, 2017-ben pedig 2,5 százalékkal nőtt.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 2 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 1 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 1 hónapja
- 123 ezer ukrán menekültnek van már munkája ebben az országban - így adják vissza a nekik nyújtott segítséget 1 hónapja