kapubanner for mobile

7 cikk a(z) EJMSZ címkével - 1. oldal

Lányokra szabott mérnöki pályaorientációs program indul

2 hónapja Idén, a műszaki pályaorientáció iránt elkötelezett Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) a tagvállalatai bevonásával az általános- és középiskolás lányok számára indít ingyenes, élményalapú programot, aminek keretében a fiatalok közvetlenül megismerhetik és saját élményeket szerezhetnek a női mérnökök munkájáról. A március 8-án induló „Női mérnök leszek” elnevezésű kezdeményezés célja, hogy minél több – 12 és 18 év közötti – lány kaphasson valós képet a mérnöki karrierekről, életpályákról, hogy továbbtanuláskor reális alternatívaként tekintsenek a műszaki felsőoktatás által kínált lehetőségekre. Teljes cikk...


Kreatív és élményalapú oktatási módszereket díjazott az EJMSZ

1 éve A Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium, a dombóvári Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a fővárosi BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelv Technikum nyerte el az ebben az évben először kiosztott EJMSZ Iskola Díjat. A hazai és nemzetközi nagyvállalatokat tömörítő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) idén nyáron meghirdetett pályázatára az iskolák az általuk alkalmazott és legjobbnak tartott természettudományos (STEM) oktatási módszereikkel nevezhettek be. Teljes cikk...


Óriási lesz a kereslet a mérnökök iránt a következő 5 évben is

3 éve A jövőben a mérnökök és IT szakértők az eddigieknél is hangsúlyosabb szerephez jutnak a gazdaság, az ipar fejlesztésében - derül ki az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) és a vezető európai munkaerő-közvetítő vállalat, a Tech People legutóbbi, Magyarország 75 legmeghatározóbb, száz főnél több műszaki szakembert foglalkoztató gyártó- és termelővállalatának felsővezetői körében végzett, személyes megkérdezésen alapuló kutatásából. Teljes cikk...


A piaci igényeket jobban integrálni kellene a műszaki felsőoktatásba

4 éve A műszaki felsőoktatásban hangsúlyosabb szerepet kaphatna a kritikus gondolkodás fejlesztése, az egyes műszaki problémák lehetséges megoldásainak gazdasági szempontból való mérlegelése, vagy éppen a csapatmunka elsajátítása. Mindezt vállalati szakemberek bevonásával - vélekedik az EJMSZ elnöke. Teljes cikk...


Műszaki felsőoktatás: elszomorítóak az idei felvételi eredmények

4 éve Drámaian kevesen és hiányos tudással jelentkeztek továbbtanulási szándékkal a műszaki képzésekre. Az intézmények pedig erre válaszul - kevés kivételtől eltekintve - alacsonyabb ponthatárokat meghúzva engedték be a jelentkezőket a szakjaikra. Teljes cikk...


Összefogtak a hazai nagyvállalatok az oktatás fejlesztéséért

4 éve A koronavírus-járvány azonnali változtatásokra kényszerítette az oktatási intézményeket az általános iskoláktól az egyetemekig. Miután a digitális tanításra, vizsgáztatásra eszköz, illetve hálózati hiányosságok nem mindenhol lehetett azonnal átállni, több magyarországi cég is a tanárok, diákok segítségére sietett. Teljes cikk...


A nyelvtanítás fejlesztését sürgeti az EJMSZ

4 éve Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség szerint fontos lenne növelni a nyelvtanárok szakmai és anyagi megbecsültségét. Teljes cikk...