kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

200 ezer forintnál kevesebbet fognak keresni a tanárok

Hiába lenne a legmagasabb fizetési kategóriába tartozó pedagógusok bére 205 ezer forint, ha ezt senki nem kaphatja meg. A törvény által meghatározott előírások alapján ugyanis 62 évesen lehetne elérni 200 ezer nettó feletti fizetést - ekkor azonban már kötelező nyugdíjba menni, írja a Népszava.

images

Ugyanis ebbe a besorolásba ősztől csak a legalább 39 éve a pályán lévő, egyetemi diplomával rendelkező tanárok kerülhetnek, akik leghamarabb 62 éves korukra érhetik el ezt a kategóriát. Mivel 62 év felett nem lehet a közszférában dolgozni, ezért nem lesz tanár 200 ezer nettó feletti keresettel. A továbbfoglalkoztatás csak a kormány külön engedélyével lehetséges, de idén mindössze 425 általános és középiskolai tanár kérelmét fogadták el.

A köznevelési törvény által meghagyott hétféle bérpótlék még pár ezer forinttal javíthat az összjövedelmen, de számottevő jövedelemkiegészítésben csak az intézményvezetők és helyetteseik, valamint az osztályfőnökök részesülhetnek majd. Az új bérrendszer ráadásul nem honorálja a többirányú végzettséget, a minőségi munkát és a túlórázást sem. Ha valaki az akár 2018 közepéig is elhúzódó minősítési eljárások során bekerül egy magasabb fizetési besorolásba (szeptembertől mindenki, végzettségre való tekintet nélkül a Pedagógus I. kategóriába kerül), akkor ott már semmi sem motiválja majd, hogy tanári munkáját magasabb szinten végezze.

Népszava
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk