Az is kevés lenne a pedagógushiány megállításához, ha az összes idei elsőéves befejezné a tanárképzést
Bár tavalyhoz képest nőtt, a korábbi évekhez képest csökkent az elsőévesek száma. A Pedagógusok Szakszervezete szerint a következő öt évben 22 ezer fővel fog csökkeni a tanárok létszáma.
7300-an kezdik el szeptemberben az egyetemek, főiskolák tanári, tanítói, óvoda- és gyógypedagógusi képzéseit - írja az Eduline. Szeptember elejétől 1119-en tanulnak majd óvodapedagógus szakon, 744-en tanító, 1625-en gyógypedagógus, 264-en csecsemő- és kisgyermeknevelő képzésen, konduktorként pedig 82-en. Idén több mint 13 ezren felvételiztek valamilyen pedagógusképzésret, a jelentkezők több mint fele, 7316 hallgató nyert felvételt valamelyik szakra. Az idei elsőévesek száma a pótfelvételizőkkel és a keresztfélévben kezdőkkel együtt magasabb lesz a tavalyinál, de a 2020-as év a felvételi szabályok szigorítása körüli bizonytalanság, a kötelező emelt szintű érettségi bevezetése és a koronavírus-járvány miatt negatív rekordot döntött. A korábbi esztendőkben azonban jóval többen kezdték el tanulmányikat a szakon: 2017 és 2019 között 9500-9800 körül volt az elsőévesek száma.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint körülbelül 12 ezer főállású pedagógus hiányzik az oktatásból, ráadásul a nyugdíjazások és a pályaelhagyás miatt a következő öt évben 22 ezer fővel fog csökkeni a 146 ezres létszám.
Az Eduline cikke szerint ha az idei elsőévesek mindegyike befejezi az egyetemet 3-5 év múlva, a rendszert akkor sem lehetne feltölteni. Ám számolni kell azzal is, hogy nem mindenki fogja befejezni a tanulmányait. A 2009/2010, a 2010/2011 és a 2011/2012-es tanévben kezdett, pedagógiai alapszakon tanuló hallgatók 23-28 százaléka morzsolódott le, azaz minden negyedik pegagógushallgató abbahagyta az egyetemet. Ráadásul egy korábbi felmérés szerint a pályakezdők egyharmada az első 4-5 évben távozik a szakmából.
Eduline
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 1 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 3 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja