Diákmunkásokkal enyhítenék a munkaerőhiányt
Elismerte a Miniszterelnökséget vezető miniszter az RTL Híradó kérdésére: a munkaerőhiány miatt támogatják a diákmunkát a mezőgazdaságban és a vendéglátóiparban.
A legnagyobb munkaközvetítéssel foglalkozó szövetkezet szerint a fiatalok többsége vízparti munkát szeretne. Egy fonyódi vendéglős állítása szerint a balatoni fizetések lassan elérik az osztrák bérek színvonalát, de még így is nehéz munkaerőt találni.
Június 18-a után indul idén a nyári diákmunka-program. Ilyen évek óta van már, de idén először vendéglátóipari és mezőgazdasági cégek is részt vehetnek ebben. Ezen társaságoknál a diákok fizetésének és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adónak a 75 százalékát megtéríti az állam a munkáltatónak. A cégnek csak a fennmaradó bérköltséget és járulékait kell kifizetnie. A diákmunkások legfeljebb napi nyolc órát dolgozhatnak.
Az önkormányzatokat is támogatják, ha diákokat vesznek fel, ebben az esetben a teljes fizetésüket állja a költségvetés. Itt azonban legfeljebb napi hat órát dolgozhatnak a tanulók. Egy szakképesítést nem igénylő, adminisztratív munkáért havonta 103 500 forintot lehet kapni, szakképesítéssel pedig több mint 135 ezret.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csatorna kérdésére elismerte: a munkaerőhiány miatt támogatják a diákmunkát a mezőgazdaságban és a vendéglátóiparban. A legnagyobb munkaközvetítéssel foglalkozó szövetkezetnél azt mondják: a diákok a nagyobb városokban könnyen találnak munkát, a program inkább a kisebb városok esetében segíthet.
RTL
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk
AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk
A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk
- 551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei 2 hónapja
- Itt a legnagyobb diákmunka-közvetítők listája 2 hónapja
- Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni? 4 hónapja
- Kilőtt az Eventrend Group - Minden eddigi saját csúcsot megdöntött a magyar cégcsoport 5 hónapja
- Heti 100 ezer forintos fizetéssel keresnek diákokat idénymunkára 6 hónapja
- Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint? 6 hónapja
- Már lehet nevezni az Év Diákmunkahelye pályázatra 7 hónapja
- Hogyan motiváljuk a Z generációs munkavállalókat? 10 hónapja
- Nagyobb az érdeklődés a nyári diákmunka program iránt, mint tervezték 10 hónapja