Előkelő helyen a Semmelweis Egyetem a legjobb 1600 felsőoktatási intézményt vizsgáló ranglistán
A magyar egyetemek közül a Semmelweis érte el a legjobb helyezést a THE frissen megjelent ranglistáján.
A tavalyi kilenc helyett már 11 magyar egyetem szerepel a Times Higher Education (THE) 2022-es, frissen megjelent világrangsorában - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára Facebook-oldalán csütörtökön. Schanda Tamás azt írta: a világ száz országának legjobb 1600 egyetemét vizsgáló ranglistán a Semmelweis Egyetem az igen előkelő 277. helyen áll, hatalmasat lépve előre a tavalyi 426. helyről. Ezzel az idén modellt váltó budapesti orvosi egyetem érte el a második legnagyobb helyezésjavulást az európai egyetemek közül - tette hozzá. Van még mire büszkének lenni, hiszen az eddig is jó helyezést elérő magyar egyetemek köre két modellváltáson átesett egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel és a Pannon Egyetemmel bővült - fogalmazott. Hozzátette: a magyar intézmények közül a legelőkelőbb helyen a Semmelweis Egyetemet jegyezték.
Az első ezerbe bekerült az Eötvös Loránd Tudományegyetem (601-800. hely), valamint a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem (801-1000. hely). Az államtitkár kiemelte: folyamatos a felsőoktatás fejlesztése, 2014-hez képest megduplázódtak a főösszegek, 2021-ben a GDP csaknem 1,2 százalékát fordítják az egyetemekre, szemben a 0,8 százalékos európai uniós átlaggal. Hozzáfűzte, 2022-re a 650 milliárdos felsőoktatási előirányzat, kiegészítve a helyreállítási és ellenállóképességi eszközzel (RRF) és a science parkok 310 milliárdos évi keretével, már a GDP 1,7 százalékát jelenti.
MTI
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk
A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 2 hete
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 4 hete
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 1 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja
- Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal 2 hónapja