Szerző: Filius Ágnes
Megjelent: 8 éve

Először sales-est, marketingest keresnek az épülő cégek

Bár már – nagyjából – meghatározott munkakörökre kerestek a startupok embereket , a RoadRun-R inkubátorház által szervezett, első, kifejezetten menedzsment startup állásbörzére, minden asztalnál a kínált pozíció is rugalmasan változott. Hiszen a startup működésmódra jellemző gyorsasággal változik a munkakör is. Létrejöttek ígéretes találkozások, és – remélhetőleg – a beszélgetések folytatódnak a rendezvény után is. A csapatok fontosságáról, a startup menedzsment feladatairól beszélgettünk fiatal vállalkozókkal, szervezőkkel, és egy neves HR-vezetővel, aki maga is startupperré vált.

images

A H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ színháztermébe lépve egyszerre meghökkentő, és megnyugtató a látvány. Fiatal fiúk-lányok csapatai ülnek a körbe rendezett asztalok mögött, előttük különböző életkorú, de zömében harmincöt év alattiak ülnek, beszélgetnek. Közben, akinél épp nincs senki, előveszi az ételhordó dobozt, megebédel, vagy vesz a szervezők által bekészített pogácsákból. Közben mindenki nyomkodja azt a képernyőt, ami éppen előtte van: a mobilt, a tabletet, a laptopot. Dolgozik, vagy épp a fontos történéseket követi.

Minden csapat egy-egy startup céget takar. Van, aki molinóval, szóróanyaggal, mintadarabbal, online bemutatóval készült, és volt olyan, aki csak egy szál névjegykártyával jött el a találkozóra. Ez merőben szokatlan egy állásbörzén.

De az sem általános, hogy az ügyvezetők jönnek el első körben megnézni a jelölteket. Egy-egy beszélgetés mélyenszántó, és több mint egy óráig tart. Felmérik, hogy valós keresésekről, és nem csak piackutatásról van-e szó. Meg persze az is szokatlan, hogy bármelyik csapat akármelyik tagjával kezdek beszélgetni, sugárzó tekintetű, nagyon kedves, fiatal(os) kiállítók néznek vissza rám. Semmi kiégettség, egykedvűség.

Pozitívumot keresünk!

Felnőtt-játszótereket és „street workout” sporteszközöket, tárgyakat fejleszt, gyárt és forgalmaz a HBH, melynek ügyvezetője, Csepregi Szabolcs és társalapítója, Erdei Tamás is azért jött a börzére, hogy megtalálja „A Munkatársat”. Marketinges-értékesítési pozícióra keresnek valakit, aki beszél nyelveket, kellően lelkes, és „ad valami új impulzust, szemléletmódot, ötletet a cégnek”. Nem csak a kreativitás a fontos, de „ anélkül nehezebb az együttműködés” – mondják.

Tamás és Szabolcs A Munkatársat keresik
Ők is egy jó ötlettel indultak. Egy olyan húzódzkodó korlátot szerettek volna, ami megfelel egy csomó feltételnek. Ma már komplett belső-, és külső tereken lévő játszótereket, komplexumokat állítanak össze. Növekedési fázisban vannak, jövőre igazi irodát szeretnének, konténerből.

A két alapítótól ugyan csak ennyit tudtam meg a cégükről, de Palotai-Lukács Vera, a börzét rendező RoadRun-R sajtókapcsolatokkal foglalkozó munkatársa még azt is elmondta, hogy nagyon szerények a fiúk, hiszen többek közt Prágában, és Bécsben is kialakíthattak sportpályákat, ami azt jelenti, hogy ők már átlépték az országhatárt.

Szabolcs és Tamás inkább beszélgetéseket kapott a börzétől, mintsem konkrét jelöltet, de ez talán azért van, mert bár egy nagyon igényes szórólapon keresik a jövendő kollégát, ez azért nem egy biztos profil.
Meghirdették már az álláslehetőséget közösségi oldalakon is, de eddig nem nagyon találkoztak megfelelő jelölttel. A folyamat náluk úgy néz ki, hogy ha már van elég szakemberük, akkor majd a profi, kiválasztást végző kolléga is interjúztatni fogja az alkalmas jelölteket. Most, első körben a két cégvezető ismerkedik.

Nehéz a skálázás

Egy fantasy sport világában működő startup, a Statzup alapítója, Simán Kristóf tartott - szó szerint - mozgalmas előadást a csapatépítési nehézségeiről. Szigorúan ppt nélkül!

Egy kisvállalkozásnak a működését a legnehezebb átalakítani, amikor mikró szintről nagyobbra nő, mivel a kezdeti baráti kört kell 15-20 ismeretlen emberrel feltölteni. Nem biztos, hogy minden esetben menni fog az együttműködés. A cég ma már túl van a második kockázati tőkebefektetésen, és keresi a piacát. Ehhez egyrészt a csapatnak cserélődnie kellett, másrészt menedzsment-szintű fejlődésre volt szükség.

Nem egyszerű az új szakemberek megkeresése, megtalálása sem. Ezzel kapcsolatban két, tanulságos történetet mesélt el Simán Kristóf. Az egyik, amikor a pozíció felvázolása után valahogy fordult a kocka, és a jelölt interjúztatta tovább az ügyvezetőt. Majd a végén kezet fogtak, és a jelölt átadta a névjegykártyáját azzal a kijelentéssel, hogyha majd a cég az általa feltételül meghatározott működési szint fölé fog kerülni, jelentkezzenek nála.

A másik esetben egy multinacionális nagyvállalat vezetője cserélte volna le a pozícióját a náluk betöltendőre. Már a tárgyaláson szóba hozta a juttatási csomagját, és az előremenetelt.

„Ez az, ami itt nincs”- mondta Simán Kristóf. Nincs tizenharmadik havi fizetés, nincs bónusz, nincs céges autó, nincs karriertervezés, és fix körülmények sincsenek. Ami van, helyette rengeteg munka, fejlesztési lehetőség, közös gondolkodás, és az érzése annak, hogy „bármikor, bármi megtörténhet”.

Éppen ezért a legfontosabb csúcskompetencia, amikkel bírnia kell a startup menedzsment tagjának, az a normál céges körülményekhez képest négy-ötszörösgyorsaságú tanulási képesség, és az alkalmazkodás.

Most kell egy jó értékesítési stratéga!


A RoadRun-R mentorcég 2014 októberében alakult azzal a céllal, hogy tanácsadással segítse az ötletmegvalósítókat. Egyfajta közvetítő szerepet játszik a kezdeményezés a startup és a befektető között. A tulajdonosai: Chikán Attila, Lantos Csaba, Reszegi László, Költő Magdolna, László Géza, Forgóné Deme Erzsébet, Ormosy Gábor, Ilyés Márton és a Rajk Szakkollégisták Egyesülete.

A mentorálás az ő esetükben nem csak üzleti tervírásban merül ki. A vállalkozó csapatoknak üzleti koncepciót építenek, és egyénre szabott probléma-megoldást vállalnak befektető kereséstől kezdve szervezetépítésen át a termékbevezetésig.

Ahogy az egyik tulajdonos-ügyvezető, Ilyés Márton, a HR Portálnak az állásbörzén elmondta, a RoadRun-R különlegessége többek között, hogy független az államtól, és más tőkebefektetési társaságoktól is.

Az első menedzsment startup állásbörzét azért hirdették meg, mert jól látják, milyen nehéz a második lépcsőfok megtétele. A csapatok valamilyen módon összeállnak, de külső, professzionális segítség nélkül nehezen megy az újabb üzleti fázis megugrása. Az első, komoly kihívás, amihez külső szaktudás kell, a sales és a marketing. „Az alapítók többnyire úgy gondolják, hogy az általános cégvezetéssel jól boldogulnak. Az első csalódás az értékesítés elmaradása, ilyenkor szembesülnek azzal, hogy szakemberre lehet szükség a célok eléréséhez. Ezért kerestek börzén is leginkább sales és marketing szakértőket”- mondta Ilyés Márton.

Mivel ezekre a gyorsan növő cégekre igazából nincs még üzleti modell, és sok esetben üzleti vízió sincs, komoly szervezetfejlesztési munkát is kell végezni. „Azt szeretnénk, ha ezek a cégek, akiket mentorálunk igazi, működő, növekvő vállalkozásokká válnának, és ne csak üres, „hype” legyen a startup-lét”- foglalta össze a céljaikat Ilyés Márton. A szakember még azt is megjegyezte, hogy gyakran az alapítók nem gazdasági szemléletű emberek, és túl későn veszik észre, hogy profi menedzsment-tudás bevonására is szükségük van.

Brandépítés fázisában

Holló András szerint a Codie ugrás előtt áll
Az egyik leginkább felkészült börzéző cég a Codie volt. Holló András, a cég alapítója azért jött el a börzére, mert most már látszik, hogy a jelenleg 10 fős kkv nagy ugrás előtt áll, és szeretne a hiány elé menni. Már most elkezdi keresni a jó értékesítési, marketinges, és pénzügyi tapasztalattal bíró szakembereket a piacon. A „felhozatal” már ezen a – műfajában- első rendezvényen is ígéretes, jó találkozások, címcserék zajlottak, amelyeknek több esetben a cégük keretei közt lesz folytatása is.

Multiból startupba!

A sok, huszonéves startupper asztala mellett elhaladva ismerős arcra lettem figyelmes. Egy nagynevű, amerikai bank HR igazgatói székéből állt fel Branyiczki Imre, és kezdett el merőben új dologgal foglalkozni. „A multis karrierem után visszamentem tanítani a Corvinus Egyetemre, ahonnan számtalan startup indul el. Én is megfertőződtem a szemléletükkel”- mondja mosolyogva. Egy egészségügyi területre IT-s megoldásokat kínáló, kis cég, a Health Orientation ügyvezetője lett. „Az üzletvezetési, stratégiai kockázatkezelési tapasztalatot, amit én az évek során begyűjtöttem, ennél a cégnél kamatoztathatom. Én pedig egy nagyon jó termék mellé állva tudok folyamatosan alkotni, dinamikusan, lendülettel dolgozni”- sorolja az okokat, amiért kölcsönösen előnyös a választás.

Branyiczki Imre „öt és fél fős” cégnek szakmai erőforrásra van igénye
Azt gondolnánk, hogy egy HR-esnek nem jelent gondot a jó szakember toborzása, de nem ilyen egyszerű a feladat. „Olyan marketinges, értékesítő, és egyben ügyfélkapcsolatok kezeléséhez értő szakembert keresek, akitől nem idegen a startup világ, a maga speciális működésmódjával”. A stabilitás helyett informalitást, a folyamatos növekedés helyett/mellett kiszámíthatatlanságot jelent a szakember szerint ez az élet.

A börzén való jelenlétét Branyiczki Imre is hasznosnak ítélte meg. Vele is történt a pár óra alatt 2-3 nagyon jó találkozás, amit a cégtársával együtt továbbvisz. Több tapasztalt, célirányos jelentkezővel találkozhatott, akikkel könnyen egymásra hangolódtak, de még több fiatal diák érdeklődését várta volna a szakember.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk