Szerző: Paraszt Imre
Megjelent: 15 éve

GlaxoSmithKline: őszinteség és bizalom a Legjobb Munkahely titka

Válság idején sem feledkezik el dolgozóiról a GlaxoSmithKline, 2008 Legjobb Munkahelye: kitart évről évre növekedést ígérő bérpolitikája mellett, sőt új cafeteria-elemekkel ösztökéli őket a további jó munkára. Emellett rugalmas munkaidőt biztosít számukra, amit Kovács Éva HR vezető szerint teljesítményükkel meg is hálálnak.

A Legjobb Munkahely Díj elnyerése egyértelműen az erős csapatkohéziónak köszönhető - mondta el a HR Portálnak Kovács Éva, a GlaxoSmithKline HR vezetője. Kiváló a kollégák közti együttműködés, becsülik egymást úgy szakmailag, mint emberileg. Mindez vélhetőleg annak is köszönhető, hogy tulajdonképpen mindegyikük letett már valamit az asztalra, hiszen a munkában nagy mozgásteret biztosít a vállalat, az eredmények tehát nemcsak róluk, hanem őértük beszélnek. Méghozzá szó szerint, a GSK-nál ugyanis valódi párbeszéd folyik a felsővezetés és a beosztottak között: bárki bármikor kérheti a "magasabb rendű erők" segítségét, sőt a cég külön fórumokat biztosít a kisebb-nagyobb gondok megvitatására (például céges reggeli vagy a havi rendszerességgel szervezett irodai fórum). Mindebben nagy szerepe van az első számú vezetőnek, aki azon túl, hogy név szerint ismeri mindegyik dolgozót, egy-egy jó szóval külön bátorítja is őket véleményük megosztására. "E közvetlen kapcsolatnak természetesen megvan a maga titka: az ügyvezető minden új kolléga beillesztéséből aktívan kiveszi a részét, így a kommunikáció nélkülöz mindenfajta erőltetettséget" - magyarázta a szakember.

A GSK már két éve megélte a válságot

A jelenlegi gazdasági visszaesés alapvetően nem érintette a magyarországi leányvállalatot, hiszen a GSK-t már előbb, 2007-ben elérte a válság, amikor az új egészséggazdaságossági törvényt meghozta a Parlament. "A megnövekedett költségek következtében már két éve megléptük azokat az elbocsátásokat, racionalizálásokat, amiket a legtöbb cég csak most hajt végre, bár való igaz, kisebb kiigazításokat továbbra is megkövetel tőlünk a recesszió. Erről természetesen mindenkor tájékoztatjuk a dolgozókat, sőt bevonjuk őket a döntésekbe, hogy ők is hozzá tudjanak tenni a megoldáshoz" - mondta Kovács Éva. Anyagilag azonban semmiféle hátrány nem érte a dolgozókat - biztosított a szakember -, éppen ellenkezőleg, most tárgyalják az idei bérfejlesztéseket a vezetőkkel, és továbbra is élő bonusz lehetőségéről nem is beszélve. A GSK ezen túlmenően a béren kívüli juttatások terén is fejlesztéseket hajtott végre. "Évek óta nem nyúltunk a cafeteriához, így itt volt az ideje annak, hogy kibővítsük a kínálatot, illetve a reá fordítható keretet" - világított rá a HR vezető. Arra a kérdésre, hogy a juttatások tervezett megadóztatása miatt nem volt-e hiábavaló ez az intézkedés, Kovács Éva azt mondta: a jelenlegi szabályozás szerint még nem, ha viszont valóban megadóztatják, mindenképpen átgondolják a rendszerüket.

Amiből viszont nem engednek, az a munkaerő fejlesztése: idén is folytatják a tavaly elindított tehetségmenedzsment programjukat, amellyel a jövő vezetőit, felsővezetőit kívánják kinevelni. A 9 fős program magába foglal egy intenzív tréningsorozatot, amely a vezetői kvalitásokat hivatott fejleszteni, és egy szakmai továbbképzést, amely az adott terület legújabb ismereteinek elsajátítását teszi lehetővé - magyarázta Kovács Éva.

Ahol jó dolgozni, társadalmi munkában is

Egy munkahely akkor jó, ha jó a munkahelyi légkör. Erre a GSK-nál nagy gonddal ügyelnek: nemcsak az éves felmérés objektív eredményeit nézik, hanem azt is, ami mögötte rejtőzik. "Megvizsgálunk minden apró kis eltérést, különösen azok mélyebben meghúzódó emberi motivációit, s amennyiben szükséges, változtatunk a dolgokon" - mondta a vállalat HR vezetője. Az emberségesség amúgy is a GlaxoSmithKline sajátja, a dolgozók rendszeresen igyekeznek alapítványoknak, rászoruló közintézményeknek társadalmi munka keretében segíteni, legyen szó a Bátor Táborban való önkéntes munkáról vagy az Egészséges Településekért Alapítvány támogatásáról. "Sokat számít, ha van olyan kezdeményezés, amivel a munkatársak személyesen is azonosulhatnak, vagyis amivel a gyermekeikre hathatnak egy szebb jövő reményében" - mutatott rá Kovács Éva.

A vállalat ugyanígy szem előtt tartja a munka/magánélet egyensúlyát. Egy vezető sem adja ukázba, hogy márpedig az irodában kell lenni 8-17-ig, kizárólag az elvégzett munka mennyisége és minősége számít - ennek érdekében teljesen rugalmas munkaidőben dolgoznak a beosztottak. "Azt nem mondom, hogy ez időnként nem vet fel egyeztetési problémákat, de a dolgozók a teljesítményükkel mindig meghálálják ezt a szabadságot" - mesélte büszkén a szakember, hozzátéve, egyesek szakmai elhivatottságukból fakadóan így is túlzásba viszik a túlórákat. "Pedig nem kell mindig 120 százalékon teljesíteni, elvégre még az élsportolók sem teszik ezt. Érdemesebb inkább megfelelő időt szánni a felkészülésre, és rendszeres időközönként lejjebb adni a csúcsteljesítményből. Különösen, mivel nekünk az élsportolóval szemben 6-8 év helyett 40 éven keresztül kell a riválisaink fölé nőnünk, ezért a cégnek mindent meg kell tennie, hogy biztosítsa a feltöltődést dolgozóinak" - vallja Kovács Éva.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk