Szilágyi Katalin Szerző: Szilágyi Katalin Megjelent: 7 éve

Jó karrierlehetőség a hajós munka

Évente több száz magyar vág neki az óceánnak és vállal munkát luxushajókon, a válság miatt pedig úgy tűnik, még többen kapnak kedvet és látnak biztosabb megélhetést ebben a munkában. Nem véletlenül, hiszen nemcsak világot lehet látni, tapasztalatot szerezni, jól is lehet vele keresni. Igaz, ezért sokszor napi 12-15 órát kell dolgozni. Cikkünkben a hajós munka világába invitáljuk az olvasót.

A válság úgy látszik, nem szegi kedvét az amerikaiaknak, akik továbbra is örömmel vakációznak luxushajókon. Ez jó hír azoknak, akik hajón keresik a betevőjüket. Néhány hajós cégnél érezhető is, hogy csökkent a fluktuáció, sok dolgozó ugyanis inkább tovább marad és csak akkor tér haza, ha konszolidálódott a helyzet. Munka bőven akad, a hajós társaságok számára 1992 óta munkaerőt közvetítő GMN Hungary (korábban Cruise Aider) jelenleg a vendéglátás és szállodaipar valamennyi munkakörébe tud állást ajánlani. Jelentkezőkből sincs hiány, sőt, a válság miatt egyre többen látnak biztosabb megélhetést a hajós munkában.

Horváth Tibor, a GMN Hungary ügyvezető igazgatója, aki maga is 16 évig dolgozott a "tengeren", csak ajánlani tudja ezt a fajta munkát, mert amellett, hogy új kultúrákat, embereket, csodás országokat, tájakat ismerhet meg az ember, nemzetközi tapasztalatszerzésre is kiváló lehetőség. - Nagyon sok téves információ kering a hajós munkákról a különböző blogok, fórumok oldalán. Akik keserűen, csalódottan nyilatkoznak a témáról, valószínűleg rossz közvetítő céggel találkoztak, amelyik nem világosította fel őket kellőképpen arról, mire számíthatnak egy ilyen munka során, vagy az információk ellenére túlvállalták magukat - válaszolta kérdésünkre az ügyvezető, aki szerint érezhető, hogy kezd letisztulni a hajós társaságoknak közvetítők piaca.

"Sehol sincs kolbászból a kerítés"

Sokan többnyire kalandvágyból indulnak szerencsét próbálni, de a tapasztalatszerzés, a karrierlehetőség és a jó fizetés is vonzza a hajóra jelentkezőket. Nem titok, hogy több százezer forintot is lehet keresni havonta, de az ügyvezető gyorsan hozzá is teszi: sehol sincs kolbászból a kerítés, ha valaki sok pénzt szeretne, azért meg kell dolgoznia. - Akinek már van némi tapasztalata a vendéglátásról, nem fog összeesni a munkától. Egy magyarországi étteremben is le kell dolgozni napi 10-11 órát, a hajón viszont mindezt három műszakban oldják meg - ismerteti Horváth, kiemelve: aki szorgalmas, rátermett és okos, gyorsabban jut feljebb a ranglétrán a vízen, mint a szárazföldön. Gyakran azonban a hajós munka nem a végcél a jelentkező szemében, hanem egy-két évig tartó ugródeszka, hogy aztán jellemzően Cipruson, a Közel-Keleten vagy Nagy Britanniában találjon közép- vagy felsővezetői pozíciót.

A megbízás időtartama a pozíciótól függ, általában 4-8 hónapra szerződnek le a munkavállalókkal. A munkakörök változatosak, felölelik egy luxusszínvonalú resort jellegű szálloda szolgáltatási palettáját: foglalkoztatnak a hajókon fotósokat, youth counselor-öket, krupiékat, life guard-okat, szállodai középvezetőket, szobalányokat, szakácsokat, pincéreket, bár menedzsereket, masszőröket, de még műkörmösöket és fodrászokat is. A fizetést a munkakör határozza meg, van ahol fix fizetést kap a dolgozó, máshol az alapfizetésen túl a borravalóval egészül ki a juttatás. A hajón azonban semmire nem kell költeni, a munkavállalóknak teljes ellátást biztosítanak: szállást, egyenruhát, ételt, italt, biztosítást kapnak. A fogászatot kivéve ingyen részesülhetnek orvosi ellátásban is. A dolgozónak csak a kiutazást kell fizetnie, azt is csak az első célállomásig, utána a munkát adó vállalat finanszírozza a kint tartózkodást.

Más a munkakultúra a hajókon

A GMN Hungary a kiutazástól egészen a hazaérkezésig végigkíséri a dolgozó sorsát, illetve segíti a munkavállalást: közreműködnek a munkavégzéshez szükséges orvosi vizsgálat elvégzésében, a vízum intézésében, illetve ők biztosítják a nyelvtudást ellenőrző teszteket is. Mindezért a jelentkező tanácsadói díjat fizet. Ám ha a hajón bármilyen problémája akad, akkor próbálnak neki segíteni. Ha valaki annyira nem érzi jól magát, hogy nem bírja, természetesen nem kötelező letölteni a szerződést, mindenki akkor távozik, amikor akar, de hazajönni saját költségen kell.

Így történt ez a 33 éves Zsolt esetében is, aki 1999 októberétől 2004 májusáig dolgozott óceánjáró hajókon. Hét szerződése volt és alkalmanként átlagosan hat hónapot töltött kint. Kezdetben segédfelszolgálóként dolgozott, majd pincér lett, vagyis felszolgált a vendégeknek és irányította a segédpincér munkáját. Napi 12 órát töltött a fedélzeten, a reggeliztetés és az ebéd 3,5-3,5 órát tett ki, a vacsora pedig 5 órát jelentett. Egyik útja során azonban három hónap után úgy döntött, hazajön, mert az öreg hajón, ahol dolgozott, rosszak voltak a munkafeltételek. Mozgólépcsőn kellett például közlekedni a konyha és az étterem között, de nehezen jött ki dél-olasz főnökével is. Zsoltnak egyébként középfokú végzettsége van, jelenleg angol nyelvtanárként dolgozik. Mint mondja, a saját vállalkozás és az egzisztencia megteremtése lebegett célként előtte, amikor hajós munkát vállalt, ha lett volna pénze, nem jutott volna eszébe ez a lehetőség. De nem bánta meg az így eltöltött éveket, sőt, mint mondja, a legértékesebb, amit ott kapott a nyelvtudás, ami az élete végéig hozza a pénzt. - Szerintem mindenkinek ki kellene mennie, hiszen csak nyer vele. Világot lát, nyelvet tanul, más népekkel ismerkedik, fegyelmet és professzionális vezetési stílust, gyakorlatot lát nap, mint nap. Betekinthet abba, hogyan kell működtetni egy ilyen rendszert. Az a furcsa, hogy a hajón mindenki külön számított, annak ellenére, hogy 2200 utas volt. Itthon ez még nem divat - fogalmazott.

Tolerancia, türelem - nagy kincs az idegen környezetben

- Aki kimegy, olyan légkörben kezd el dolgozni, amit itthon nem tud megtapasztalni - erősíti meg Horváth Tibor, hozzátéve, minden munkahelyen vannak rossz pillanatok, viták, kihívások, amelyekkel szembe kell nézni, de szerinte a hajós munkának több pozitívuma és előnye van, mintha valaki itthon vendéglátózna. A cégek arra törekszenek, hogy ne csak a vendég, hanem a dolgozó is elégedett legyen, hiszen ha nem érzi jól magát, az a teljesítményén is látszódni fog, ami a munkavégzés rovására megy. Persze az ügyvezető szerint ahhoz, hogy valaki megállja a helyét, jó nagy adag önbizalomra és elhivatottságra van szükség, emellett türelmesnek, megértőnek kell lenni a más vallású illetve mentalitást képviselő emberekkel.

- Kevés a komoly konfliktus, az egymásra utaltság és a bajtársiasság miatt mindenkivel szót lehet érteni - ezt már a 35 éves, közgazdász végzettséggel rendelkező, angolul és németül beszélő Tamás mondja, akit 22 évesen szintén az anyagi biztonság megteremtése és a kaland csábított az óceánjáró hajóra. Egy év megszakítással öt éven keresztül szelte a vizeket, általában szabadnap nélkül 4-5 hónapig napi 11-12 órát dolgozott. Segédpincérként kezdte, majd egyre feljebb került a ranglétrán, míg végül éttermi igazgató-helyettesként fejezte be hajós pályafutását, ekkor már 500-900 ezer forintot is megkeresett havonta. Mint mondja, mindenképpen fontos, hogy az ember céllal menjen külföldre dolgozni. Ha valaki céltudatos és egy kicsit "törtető", akkor tud előre lépni. - Lássák rajtad, hogy el akarod végezni a munkát bármi áron. Egy lépéssel mindig mások előtt kell járni, így lehet a legnagyobb pályákat és a magasabb pozíciót elnyerni - meséli tapasztalatait Tamás, aki szerint a szakmai és tárgyi tudás ugyancsak fontos a boldoguláshoz.

Van, ahol az angol tudás is elég

Ami a szakképzettséget illeti - mondja Horváth Tibor -, vannak olyan megbízók, akiknél csak a nyelvtudás, általában az angol a követelmény. A jelentkezőnek a GMN Hungary munkatársai előtt kell bizonyítania, hogyan kommunikál az adott nyelven, de akad olyan cég is, amely külön tesztet ír elő a pályázónak. Több helyen a nyelvismeret mellett a szakmai tapasztalatot és végzettséget is kérik, ezek összessége adja, hogy az illető alkalmas-e a munkakör betöltésére. Mint az ügyvezető megjegyezte, fontos tudni, hogy óceánjáró hajóra csak az mehet, aki betöltötte a 21. életévét, a folyami hajóknál más a helyzet, ott ennél fiatalabbak is vállalhatnak munkát. Bár felső korhatár nincs, egy láthatatlan limit mégiscsak létezik, 35 év után már nem jellemző, hogy valaki erre adja a fejét. Igaz, volt már rá példa, hogy valaki olyan végzettséggel és tudással, tapasztalattal rendelkezett, hogy magasabb pozícióban, szálloda igazgatóként el tudott helyezkedni - említi Horváth Tibor.

A jó fizetés feledteti a monoton munkát

A HR Portal által megkérdezett munkavállalóknak bejöttek a számításai. Tamás elmondása szerint a munkáltatók korrektek voltak vele, a szállással elégedett volt, mindig kétszemélyes kabinban lakott, takarítót fogadott, a ruháit mosoda mosta, semmire nem volt gondja. Persze nem tagadja, voltak azért nehéz pillanatok: esetenként napi 14-15 órát is kellett dolgozni, ami fizikailag megterhelő volt, a családtól való távollét és a monotonitás pedig olykor nehézzé tette a munkát. Tamás gyermekei születése óta szakított a szállodaiparral, jelenleg humánerőforrás területen tevékenykedik, de mindent összevetve úgy érzi, ha fiatalon újra e döntés előtt állna, mindent ugyanígy tenne.

Nem így Zsolt, aki már meggondolná, hogy újra hajóra szálljon, de mint hozzáteszi, legalább ezt a munkát már ismeri. - Maximálisan azt kaptam, amit itthon mondtak. Egy kétszemélyes kabinban laktam, amelyben egy emeletes ágy, íróasztal, ruhásszekrény, tévé, mosdó és tusoló volt. Általában jól kijöttem minden felettesemmel és a beosztottakkal is. 25 nemzet közül egyedül a romániai munkásokkal volt rossz tapasztalatom, az ő mentalitásuk nagyon messze áll munka terén a magyarokétól - emlékszik vissza.

Számára kezdetben a nyelvtudás hiánya, később, Tamáshoz hasonlóan, a monoton munka okozott gondot. - Nem volt szabadnapunk. Minden nap ugyanolyan kemény 12 órás munka. Amikor az embernek már kicsit több a pénze a számláján, annál kevésbé motivált - vallja be Zsolt, aki szerint csak az menjen hajóra dolgozni, aki szorgalmas, tisztelettudó, pontos, nagy munkabírású és ki tudja kapcsolni az érzelmeket. Emellett fontos az is, hogy konfliktuskerülő és toleráns legyen, és el tudja viselni a "megaláztatást" is. Ami ha a fizetéseket nézzük, Zsolt szerint belefér: a hajón ugyanis hetente 7-800 dollárt, vagyis 130-150 ezer forintot lehetett keresni, a pincérek, segédpincér ennek a felét vihették haza. A hivatalos bér egyébként 50 dollár (9000-10000 forint) volt havonta, amelyből a levont adók után 27-et (5000 forint) kaptak meg. A "volt hajós" tapasztalatai szerint itthon tizedennyi fizetésért sokszor nagyobb megaláztatásnak vannak kitéve a vendéglátósok.
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Háromszáz új alkalmazottat vesz fel IKEA

Háromszáz új dolgozót vesz fel az IKEA a jövő tavasszal megnyíló új soroksári áruházába, a munkaerő toborzása október óta tart, és sikerrel... Teljes cikk

Háromszáz új alkalmazottat vesz fel az IKEA

Háromszáz új dolgozót vesz fel az IKEA a jövő tavasszal megnyíló új soroksári áruházába, a munkaerő toborzása október óta tart, és sikerrel... Teljes cikk

Nem tudnak önéletrajzot írni a 45 év felettiek

A HR-esek szerint a középkorú álláskeresők legnagyobb hibája, hogy nem tudnak önéletrajzot írni - írja a hvg.hu. Teljes cikk

Már jövőre munkaszüneti nap lehet a nagypéntek

Már jövőre munkaszüneti nap lehet a nagypéntek, a törvényjavaslatot támogatja a kormány - mondta a benyújtók nevében Balog Zoltán, az emberi... Teljes cikk

Ruhagyárba költözik a BP szolgáltató központja

A BP ikonikus gyárépület felújításával alakítja ki új, szegedi Globális Szolgáltató Központját. 2020-ig 500 fő felvételét tervezik - írják közleményükben. Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár

A turizmus felszívja az elbocsátottakat">A turizmus felszívja az elbocsátottakat

Szállodának dolgozó fitneszoktató, kirándulásokat szerező vállalkozó, szakács, idegenvezető, falusi szállásadó. A bővülés előtt...