kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Kisgyermekes anyukák segíthetnek a programozóhiányon

Már most húszezer informatikus hiányzik Magyarországon, és ez a szám növekedni fog a jövőben. Figyelembe véve a szakma kiemelkedő fizetési szintjét is, nem kérdés, hogy a karrierváltáson gondolkodóknak érdemes belevágniuk a programozóképzésbe. A Green Fox Academy legújabb, az Academy4Moms-szal közös képzését kifejezetten 1,5-4 éves korú gyereket nevelő anyáknak hirdették meg: amíg ők programozni tanulnak, gyermekeikre bölcsiben vigyáznak. Majd a képzés elvégzése után az elhelyezkedésben is segítenek nekik.

A Green Fox Academy Magyarország első négy hónapos programozó bootcampje, melynek közel hároméves működése során több, mint 450 hallgató iratkozott be junior szoftverfejlesztő képzésére. Végzőseik 89 százaléka sikeresen el tudott helyezkedni, köszönhetően annak, hogy több mint ötven olyan céggel állnak kapcsolatban, amelyeknek rendszeresen szükségük van képzett és motivált junior programozókra. A Green Foxnak fontos a social impact (társadalmi hatás), ezért azon gondolkoztak, hogy olyanokat is szeretnének bevonni a képzésbe, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy napi 8-10 órát szánjanak egy szuperintenzív szoftverfejlesztő képzésre - mondta Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy társalapítója.

Célcsoportként felmerültek a kisgyermekes anyák, akik sokszor hiába szeretnének dolgozni, nem találnak olyan munkahelyet, ahol elég rugalmasak a körülmények ahhoz, hogy összeegyeztessék a munkát és a családot. Pedig az IT szektorban működő cégeknél a munka sok esetben éppen ilyen: ezt ismerte fel Utasi-Peszlen Rita, az Academy4Moms alapítója, amikor megkereste a Green Fox-ot ötletével.

Utasi-Peszlen Rita maga is karrierváltó, HR-esből lett bölcsitulajdonos a kisfia születése után. De nem elégedett meg ennyivel, arra gondolt, hogy más anyukáknak is szívesen segítene szülés után visszatérni a munka világába. HR szakemberként pontosan tudja, milyen kihívásokkal néznek szembe a munkaerőpiacra szülés után visszakerülő nők, anyaként pedig azt is megtapasztalta, hogy milyen nehéz megfelelő napközbeni felügyeletet találni a kicsik számára. Ebből jött létre az Academy4Moms ötlete, ahol az anyák új szakmát tanulhatnak, miközben a gyerekekre szakemberek vigyáznak, és a legmodernebb fejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt.

Bárdos Kristóf és Utasi-Peszlen Rita együtt dolgoztak ki egy képzési tervet kifejezetten a kisgyerekes anyák igényeire szabva. Az alapelv az volt, hogy fokozatosan vezessék be az anyákat a tanulással járó másfajta terhelésbe, és ne kelljen azt érezniük, hogy a hirtelen jött új kötelezettség a család rovására megy. A tanagyag viszont ugyanaz, mint a Green Fox Academy más képzésein, hiszen a minőségből nem szerettek volna engedni. Ez a záloga ugyanis annak, hogy valóban jó szakemberek legyen az Academy4Moms-on végzettek.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Kisgyermekes anyukák segíthetnek a programozóhiányon
2. oldal - Míg az anya programoz, a gyereke bölcsiben van
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban

A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a... Teljes cikk

Hogyan hat az ingázás a dolgozók mentális egészségére?

A reggeli csúcsforgalom okozta bosszankodás mellett számos tényező nehezíti meg a mindennapjait azoknak, akik ingáznak a munkahelyükre. A szakértő... Teljes cikk

Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk