Pedagógus szakszervezetek: 3 napja maradt a kormánynak, hogy rendezze a tanárok bérét
Nyílt levelet írt a kormánynak a két nagy pedagógus szakszervezet, mely szerint még három napja van a kormány képviselőinek, hogy megfelelő ajánlatot tegyenek a sztrájkbizottságnak.
Ezen a héten még van lehetősége a kormánynak a szakszervezeti követelések teljesítésére - áll a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levelében, amit a kormánynak címeztek.
Mint írják, A vasárnapi választások után az új kormány megalakulásáig korlátozott jogkörökkel rendelkező ügyvezető kormány fog működik, eért csak ezen a héten van lehetősége arra a jelenlegi kormánynak, hogy teljesítse a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közös sztrájkbizottságának követeléseit.
A levélben emlékeztetnek rá, hogy az országgyűlési törvény 2018-as módosítása értelmében az országgyűlési képviselők fizetése automatikusan nő, az előző évi bruttó átlagkereset háromszorosát kapják.
"A PDSZ és a PSZ messze nem követel ilyen mértékű béremelést a közoktatásban dolgozóknak, de annyit mindenképpen, ami arra elegendő, hogy a nevelési-oktatási intézményekben dolgozók is ki tudják fizetni – a kezdőbérből is – albérletüket, ne legyenek napi megélhetési gondjaik, és ne legyen elviselhetetlen a munkaterhelésük, az elvégzett túlmunkát pedig fizessék ki. Egyfajta bérautomatizmus nemcsak a közpénzekből legjobban kereső országgyűlési képviselők és tisztségviselők esetében fontos, hanem a nevelés-oktatás ágazatában is elengedhetetlen!" A háborús helyzetből fakadó gazdasági problémák nem akadályozták meg a felhatalmazási törvény által mindenható kormányt abban, hogy a fenti, jelentős béremelést végrehajtsák. Akkor mi tartja még mindig vissza ugyanazt a kormányt attól, hogy a szakszervezetek által képviselt oktatásban dolgozók igencsak szerény követeléseit végre teljesítsék? A jelenlegi kormány, köztük azok az országgyűlési képviselők, akik 2018-ban saját javadalmazásuk jelentős emelésével járó automatizmusról döntöttek, még e héten meghozhatják a köznevelési intézményekben dolgozókat érintő döntéseiket. Még három napja van a kormány képviselőinek, hogy megfelelő ajánlatot tegyenek a sztrájkbizottságnak! Azután már csak az új kormány – bárkikből is alakuljon – által kijelölt képviselőkkel tudjuk folytatni a tárgyalásokat. - írják a levélben.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk
A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 1 hónapja
- Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből 1 hónapja
- Jövőre 21 százalékos átlagos pedagógusbér-emeléssel számol a kormány 2 hónapja
- A pedagógusok száma Magyarországon (1990-2023) 2 hónapja
- A tanár is munkavállaló!? 2 hónapja
- Nem veszik vissza az iskolába azokat a tanárokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel 2 hónapja
- Rétvári Bence szerint sok pedagógus visszatérne a pályára a béremelés hatására 3 hónapja
- Soha nem látott mértékű béremelést hajtanak végre a közszférában a horvátok 3 hónapja
- A magán és egyházi iskolákban is jár a tanárbéremelés 3 hónapja
- Rövid idő alatt brutálisan emelkedett a nyugdíjasként foglalkoztatott pedagógusok száma 3 hónapja
- Rétvári Bence: a pedagógusok pótlékainak összege is emelkedett 3 hónapja