Több oktató is felmondott a Szín- és Filmművészeti Egyetemen, miután bejelentették az új kuratóriumi elnököt
Többek között Zsámbéki Gábor is felbontja a szerződését az egyetemmel.
Több oktató is felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, miután kiderült, hogy Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója lett az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke - írja a 444.hu. Az egyetemen 1979 óta tanító Zsámbéki Gábor rendező, színházigazgató is felbontja a szerződését az SZFE-vel szeptember 1-től.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szombaton közleményt adott ki, miután bejelentették az intézményt irányító alapítvány kurátorainak listáját.
„A sajtóból ismertük meg a leendő fenntartónkat - a Színház- és Filmművészetért Alapítványt - irányító kurátorok névsorát. A névsor világossá tette, hogy a kuratórium megbízója sem a kurátorok személyére tett javaslatainkat, sem a kiválasztásukra kidolgozott szakmai szempontrendszerünket nem vette figyelembe. Szemben a korábban lebegtetett lehetőséggel az egyetem egyetlen képviselője sem kapott helyet a testületben. A kuratórium nem ismeri az SZFE valós működését. Vidnyánszky Attila személyében olyan elnök kapott felhatalmazást, aki nyilatkozataival évek óta következetesen és céltudatosan rombolja egyetemünk hírnevét. A kuratórium további tagjainak ugyanakkor nincs számottevő felsőoktatási tapasztalata. Mindezek együttesen ismét azt bizonyítják, hogy esetünkben a modellváltás valódi célja nem az oktatás korszerűsítése, színvonalának emelése, hanem a minőséget és a hagyományokat semmibe vevő erőszakos térfoglalás, a szabad gondolat korlátozása.” - írják.

- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
További cikkek
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban
Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 2 hete
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 1 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja
- Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal 2 hónapja