Törvényben rögzíthetik a tanársztrájk ellehetetlenítését
A Pedagógusok Szakszervezete felszólította a képviselőket, hogy a jelenlegi formájában ne fogadják el a javaslatot.
A Törvényalkotási bizottság kormánypárti tagjai olyan módosítást terjesztettek elő, amely állandóan fenntartaná a pedagógusok sztrájkját ellehetetlenítő rendeletet - írja a 24.hu. Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese a Facebook oldalán számolt be a rendeletről.
Mint a HVG összegyűjtötte, a módosítás értelmében a diákok felügyeletét a sztrájkkal érintett munkanapon reggel 7 órától 17 óráig meg kell oldani a gyerekek saját iskolájában. Járványhelyzetben nem szabad összevonni csoportokat összevonni, és a felügyeletet legalább egy óvónővel, tanárral, pedagógiai asszisztenssel kell ellátni. Az érettségiző diákoknak a kötelező érettségi tantárgyakból minden órát meg kell tartani, a többi tanulónak minden tárgyból az órák felét. A sztrájkbizottságnak a tervezett sztrájkot megelőző ötödik munkanapon legkésőbb 16 óráig tájékoztatnia kell az igazgatót a sztrájk-szándékról, majd legkésőbb a megelőző harmadik munkanapon 16 óráig a sztrájkban várhatóan résztvevő közalkalmazottak és egyéb munkavállalók létszámáról és személyéről..
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) felszólította a képviselőket, hogy jelenlegi formájában ne fogadják el a törvényjavaslatot.
"A pedagógusok sztrájkbizottságának tagja, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) többször kinyilvánította: várja az új kormány megalakulását, hogy folytathassa a sztrájkbizottsági tárgyalásokat a kormány kijelölt képviselőjével. Ennek fényében a PSZ különösen barátságtalannak tartja a parlament Törvényalkotási bizottsága elé került kormánypárti törvénymódosító javaslatot, amely állandóan fenntartaná az oktatásban dolgozók, a pedagógusok sztrájkját lehetetlenné tevő korábbi rendeletet, megfosztva a szakszervezeteket a még elégséges szolgáltatásról szóló tárgyalások lehetőségétől. A jogalkotásról szóló törvény előírja a társadalmi partnerekkel történő egyeztetést, de ez elmaradt, ami arra utal, hogy az új kormány ismét nem tekinti tárgyalópartnernek a szakszervezeteket. Ezt a PSZ határozottan visszautasítja, egyben felhívja a megalakuló új kormány figyelmét is arra, hogy a sztrájk alapjog. A polgári engedetlenség pedig igenis létezik a fejlett demokráciákban, melynek „rendpárti” tiltása egyértelmű jele az új kormány filozófiájának. Az ilyen kijelentés több ezer bátor magyar pedagógus megfélemlítését szolgálja" - írta a szakszervezet.
fotó: unsplash
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk
A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 7 napja
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 1 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 3 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja