kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Vonzóbb lett a pedagógusi pálya?

Növekedett a tanárképzésbe jelentkezett és felvett hallgatók száma, az életpályamodell kidolgozásának eredményeként is népszerűbbé vált a pedagógusi pálya az oktatási államtitkár szerint.

Palkovics László szerint ez többek között annak is köszönhető, hogy számos támogatást, ösztöndíjat adtak. Ezek mellett az életpályamodell kidolgozása nyomán is vonzóbbá vált a pedagógusi pálya: már máshogy "pozícionálják" ezt a szakmát - értékelte az államtitkár.

Beszélt arról is, hogy a tanárok továbbképzését is szeretnék továbbfejleszteni, az ugyanis nem jó, hogy a pedagógusok maguk döntik el, milyen tanfolyamra tudnak, akarnak menni. Az adott iskolaközösségnek kell eldöntenie, hogy a tanárnak milyen kompetenciákra, és azokhoz milyen továbbképzésre van szüksége.

Palkovics László az M1 aktuális csatorna műsorában közölte, a PISA-felmérés eredményeit komolyan veszik, s a köznevelési törvényben meghatározzák azokat elemeket, amelyeket módosítani kell. Ugyanakkor megjegyezte: a PISA-felmérés eredményei nem feltétlenül állnak korrelációban a társadalom sikerességével.

Az államtitkár nemzetközi vezetői tapasztalatai alapján azt mondta: nem szükségszerűen azokból az országokból származnak a legjobb mérnökök, amelyek a PISA-teszten jól szerepeltek. Megjegyezte továbbá, hogy Izrael jóval többet költ oktatási rendszerére, mégis egyre rosszabbak a PISA-felmérésen elért eredményei.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A szexi pozíciónevek csapdája

Tudja mi a különbség a sales manager, a business development manager és account manager munkakörök között? A gyakorlatban nem sok: az... Teljes cikk

Több lányt az informatikába: sokszor a tanárokkal és a szülőkkel kell küzdeni

Bár a tendencia javulást mutat, még mindig bátorítani, biztatni kell a fiatal lányokat, hogy az úgy nevezett STEM szakmák vagyis a tudomány, a... Teljes cikk

Kalauzok nélkül: a MÁV teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek

A MÁV éppen teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek. A Vasutasok Szakszervezetének képviselője úgy gondolja, ez... Teljes cikk