kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Béremelésre és kedvezőbb nyugdíjra számíthatnak a lengyel rendvédelmi dolgozók

A lengyel belügyi tárcával kötött megállapodással ért véget csütörtök éjjel a rendvédelmi erők nyár óta tartó tiltakozási akciója. Ennek értelmében többek között a rendőrök, határőrök és börtönőrök béremelésre és a nyugdíjba vonulás kedvezőbb feltételeire számíthatnak - írja az MTI.

images

A rendvédelmi szervek érdekvédelmi szervezetei tavasz óta egyeztettek a belügyminisztériummal munkakörülményeik javításáról. Nyáron ez ügyben országos tiltakozási akciót indítottak, melynek keretében például a rendőrség közúti ellenőrzések során nem szabott ki gyorshajtásért pénzbírságokat. Az utóbbi napokban a sajtó arról számolt be, hogy a rendőrök jelentős hányada betegállományba vonult, zömmel feltehetőleg fiktív okok miatt.

A rendvédelmi szakszervezetek képviselői a belügyminisztérium székhelyén csütörtök délelőttől este 10 óráig egyeztettek Joachim Brudzinski belügyminiszterrel. Ezt követően a miniszter és Rafal Jankowski szakszervezeti vezető bejelentette, hogy megállapodásra jutottak.

A megállapodás aláírásával véget ért a tiltakozó akció. A megegyezést Jankowski nagyon jónak minősítette.

A belügyi tárca közleményében ismertetett részletek szerint a jövő év elejétől 655 zlotyval (49 ezer forinttal) emelkednek a fizetések, 2020 januárjától pedig további 500 zlotyval (37 400 forinttal) többet kapnak a rendvédelmi alkalmazottak.

A nem vezető posztokon dolgozó rendőrök esetében a bruttó havi fizetés jelenleg 2800 zloty (209 600 forint) és 4300 zloty (322 ezer forint) között mozog.

Emellett az összes rendvédelmi dolgozó számára az órabérrel megegyező szintre emelik a túlórákért járó fizetést, miközben eddig csak a tűzoltóknak fizettek a heti 40 órás keretet meghaladó munkáért, ők eddig a rendes órabér 60 százalékát kapták. A rendőrségnek és a határőrségnek a pluszmunkáért idáig csak szabadság járt.

Javul a helyzet a nyugdíjügyben is: míg eddig a rendvédelmisek 55 éves korban, 25 éves szolgálati idő után vonulhattak nyugállományba, az új előírások szerint ez jövő év júliusától életkortól függetlenül, a szolgálati idő letöltése után lehetségessé válik.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk