kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

3-4 év alatt megújulhat a fővárosi sürgősségi ellátás

Budapesten három-négy év alatt lehet elérni, hogy a sürgősségi ellátás jelentős része megújuljon, erre a kormány idén 50 milliárd forintot költ. Van elég szakember a területen - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az országszerte működő 67 sürgősségi osztály közül a vidékiek mostanra mind megújultak, a fővárosi ellátás fejlesztésére pedig ebben az évben kormányzati forrásból 40 milliárd, uniós forrásból még hozzávetőlegesen 10 milliárd forintot fordítanak.

Emellett készül egy új ellátásszervezési koncepció annak érdekében, hogy a betegeknek minél kevesebbet kelljen utazgatniuk a különböző ellátási pontok között - közölte.

Ónodi-Szűcs Zoltán szerint van elég szakember ezen a területen. Az ösztöndíjrendszer jól működik az ágazatban, ezt támasztja alá, hogy tavaly a hat évvel ezelőttihez képest feleannyian, mintegy négyszázan kértek hatósági bizonyítványt külföldi munkavállaláshoz. Idén is mintegy kilencszáz, a szakorvosképzésben részt vevő igényelt ösztöndíjat, és tulajdonképpen mindannyian meg is kapták azt - tette hozzá.

Kijelentette: azokat az eseteket, amelyekben szakorvosi segítség nélkül kell ügyelnie egy rezidensnek, ki kell vizsgálni, mert ez szabálytalan. Ugyanakkor véleménye szerint "erős" azt állítani, hogy ez általános probléma lenne.

A kormány múlt szerdán jelentette be, hogy március 1-jével duplájára emelkedik a sürgősségi ellátás finanszírozása, így az I-es, a II-es és a III-as ellátási szinten működő sürgősségi betegellátó osztályok már 11,3 millió, 23,5 millió, illetve 31 millió forintot kapnak havonta fix díjként, és ezt az összeget szabadon használhatják fel, akár béremelésre vagy eszközbeszerzésre.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban

A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a... Teljes cikk

Hogyan hat az ingázás a dolgozók mentális egészségére?

A reggeli csúcsforgalom okozta bosszankodás mellett számos tényező nehezíti meg a mindennapjait azoknak, akik ingáznak a munkahelyükre. A szakértő... Teljes cikk

Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk