kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Jó lenne az ingyenes középfokú, de nem maga a vizsga a probléma

Az első ingyenes középfokú nyelvvizsga lehetőségét jó kezdeményezésnek tartják a szakemberek, de kérdés, hogy a felkészülésben mennyire egyenlő esélyekkel indulnak a diákok, írja a Magyar Idők.

A Nemzeti Pedagóguskar elnöke, Horváth Péter szerint jó a kezdeményezés, hogy az állam átvállalná az első nyelvvizsga költségeit, így támogatná a diákokat, hogy felsőoktatási képzésük megkezdéséig legalább egy nyelvből eljussanak a B2-szintig, mondta a lapnak. (2020-tól, ha a felvételi feltétele lesz a nyelvvizsga megszerzése, akkor elég nehezen lenne megkerülhető eleve ez az elköteleződés, már ha valaki tovább akar tanulni.)

Ugyanakkor kérdés, hogy egyenlő esélyekkel tudnak-e felkészülni a diákok erre a megmérettetésre.

Hiller István, volt oktatási miniszter szerint gesztusértékű a kezdeményezés, azonban úgy látja, hogy nem maga a vizsgadíj az elsődleges probléma, hanem a nyelvtanulás költséges folyamata, amelyet nem mindenki engedhet meg magának. A közoktatás jelenleg nem biztosítja a szükséges feltételeket a szocialista politikus szerint.

Magyar Idők
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk