kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem gazdasági növekedést és új munkahelyeket eredményezhet

A frissen közzétett, európai foglalkoztatási és szociális fejleményekről (ESDE) szóló 2019-es jelentésében az uniós bizottság rámutatott, hogy a munkahelyteremtést biztosító gazdasági növekedés fenntartásához az emberek készségei és az innováció terén kell beruházásokat eszközölni - írja az MTI.

images

Marianne Thyssen, foglalkoztatásért, szociális ügyekért, valamint munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztos a jelentés bemutatásakor elmondta, a készségekre, képesítésekre és felnőttképzési programokra fordított beruházások ténylegesen segítik a munkavállalók foglalkoztathatóságát, a bérek növekedését és a vállalkozások versenyképességét.

Mint hangsúlyozta, át kell térni a klíma-, illetve szén-dioxid-semleges gazdaságra, amely növelni fogja a betöltendő munkahelyek számát, és hatással lesz a munkaerőpiac egész szerkezetére, a munkahelyek megoszlására és a szükséges készségekre is. Előreláthatóan az átállás 2030-ig a jelenlegi várakozások szerinti 12 millió új munkahelyen felül további 1,2 millió munkahely teremtéséhez fog hozzájárulni az unióban. Az átállás enyhítheti a munkahelyeknek az automatizálás és a digitalizáció okozta jelenlegi polarizálódását azáltal, hogy - különösen az építőipar és a gyártás területén - a bérek és a szükséges készségek szempontjából a középső tartományba tartozó munkahelyeket teremt - közölte.

Az uniós bizottság jelentése szerint jelenleg 240,7 millió európai dolgozik, ami 13,4 millióval több munkahelyet jelent az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest, és minden eddiginél magasabb uniós foglalkoztatási rátát jelez. Szinte soha nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség Európában, a szegénység kockázatának kitett emberek száma pedig folyamatosan csökken - tették hozzá.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk