kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nem mindenkinek jár a nagyszülői gyed

Benyújtotta a kormány a nagyszülői gyedről szóló törvényjavaslatot. A nagyszülők akkor kaphatnak gyedet a javaslat szerint, ha a gyermek születését megelőző két évben legalább 365 napon át biztosítottak voltak. Az nem kaphat nagyszülői gyedet, aki keresőtevékenységet folytat, kivéve ha otthon dolgozik - írja a napi.hu.

A napi. hu értesülései szerint feltétel az is, hogy feltétel, hogy a gyerek szüleinek, egyedülálló szülő esetében a gyermeket gondozó szülőnek legyen munkahelye.

A gyereket a szülőknek kell nevelniük, a nagyszülő csak napközben felügyeli a gyereket, emellett a szülőnek nyilatkoznia kell arról, hogy egyetért a gyed nagyszülő általi igénybe vételével. A nagyszülői gyedet 2020. január 1-től lehet kérni, és legfeljebb két évig, ikreknél három pedig évig folyósítják.

Akkor sem jár a nagyszülői gyed, ha a gyereket bölcsődébe vagy óvodába íratják be. Nem kaphat nagyszülői gyedet az sem, aki másféle rendszeres pénzellátást, például öregségi nyugdíjat, korhatár előtti ellátást, szolgálati járandóságot, táncművészeti életjáradékot, átmeneti bányászjáradékot, megváltozott munkaképességű személyek ellátását, özvegyi nyugdíjat vagy ápolási díjat kap.

napi.hu
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk