kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Vb-2010: sztrájk fenyeget a stadionépítkezéseken

Valamennyi helyszínen leállhatnak a stadionok építésével, illetve felújításával a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság helyszínein, ha nem teljesül a munkások követelése.

A dolgozók érdekeit képviselő szakszervezet (NUMSA) minden munkavállaló részére havi 150 eurós fizetésemelést követel, illetve írásos garanciát vár a munkáltatókról arról, hogy senki sem kap majd kevesebb pénzt a minimálbérnél.

Az egyik vb-helyszínen, Durbanben már egy hete sztrájkol 1200 munkás. "Minden világbajnoki helyszínen beszüntetjük a munkát, ha nem veszik komolyan a követeléseinket" - mondta Bonginkosi Mncwabe, a NUMSA képviselője. "Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a munkásoknak embertelen körülmények között napi 10-12 órát kell dolgozniuk, és sokan még a kötelezően előírt minimálbért sem kapják meg, miközben a fővállalkozók több tízmillió dolláros haszonra tesznek szert az állami megrendelésből."

A munkáltatók 50 eurós emelést ajánlottak fel a következő három hónapra. Mncwabe szerint napokon belül mindenhol leállhatnak a munkával, ha nem teljesülnek a követeléseik.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek