kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Béremelést kapnak a katonák és a honvédelmi alkalmazottak

Az eredetileg tervezettnél magasabb illetményemelést kapnak a katonák - írja az MTI.

Németh Szilárd a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a tervezett 5 százalékos emelés helyett 7,4 százalékkal emelik a katonák illetményét.

Az államtitkár elmondta továbbá, hogy a honvédségnél dolgozó civilek, akik ez évtől egy új besorolásban honvédelmi alkalmazottakként dolgoznak, 4 év alatt egységesen 35 százalékos illetményfejlesztésben részesülnek. A most januártól esedékes 20 százalékos emelés iskolai végzettségtől függően, havonta átlagosan 39 200-74 100 forintos emelést jelent a honvédelmi alkalmazottak számára.

A honvédség által foglalkoztatott tanárok számára 45 300 és 79 300 forint közötti lehet az emelés. Ettől eltérhet azoké, akik többletkötelezettséget vállalnak, ha például hadkötelezettséggel járó különleges jogrendet vezetnek be. Aki vállalja, hogy például tanárként segít kibertámadások leküzdésében, annak 63300 és 94300 forint közötti emelés jár - ismertette az államtitkár.

MTI

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A szexi pozíciónevek csapdája

Tudja mi a különbség a sales manager, a business development manager és account manager munkakörök között? A gyakorlatban nem sok: az... Teljes cikk

Több lányt az informatikába: sokszor a tanárokkal és a szülőkkel kell küzdeni

Bár a tendencia javulást mutat, még mindig bátorítani, biztatni kell a fiatal lányokat, hogy az úgy nevezett STEM szakmák vagyis a tudomány, a... Teljes cikk

Kalauzok nélkül: a MÁV teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek

A MÁV éppen teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek. A Vasutasok Szakszervezetének képviselője úgy gondolja, ez... Teljes cikk