kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

23 kórházi dolgozót bocsátottak el gyógyszertúladagolás miatt Ohioban

Bejelentette 23 dolgozójának elbocsátását egy Ohio állambeli, amerikai kórházi hálózat, miután kiderült, hogy a hálózatnál előfordult szakmai hiányosságok messze túlmutatnak annak az intenzív osztályos orvosnak az ügyén, aki ellen a hatóságok vádat emeltek egy sorozatban elkövetett, 25 beteg halálát okozó gyógyszer-túladagolásért - írja az MTI.

Az ohiói főváros, Columbus környékén tevékenykedő Mount Carmel egészségügyi hálózatnál - amelyhez az érintett kórházak és rendelőintézetek tartoznak - öt héttel az orvos őrizetbe vétele után döntöttek közel kéttucat orvos, nővér és gyógyszerész elbocsátásáról.

A 25 beteg meggyilkolásával vádolt William Husel ugyan nem vallotta bűnösnek magát, de elmondta, hogy a haldokló betegek szenvedésein akart enyhíteni, ezért utasította munkatársait a megengedettnél nagyobb adag fájdalomcsillapító beadására.

Az ügy vizsgálata nyomán eltávolított további egészségügyi dolgozók ellen nem indult bűnvádi eljárás. A Mount Carmel elnök-vezérigazgatója ugyanakkor bejelentette: a jövő hónapban ő is nyugdíjba vonul, azaz teljes vezetőváltás várható a kórházi hálózatnál.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk