18 igazgatót kapott Budapest leendő agya
Hivatalosan kinevezték a budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) 18 tagú igazgató tanácsát, amelynek tagja Magyar Bálint is - olvasható az Európai Bizottság közleményében.
Az EITI székhelye Budapesten lesz, az igazgató tanács pedig 2008. szeptember 15-én a magyar fővárosban tartja alakuló ülését. Az Európai Unió versenyképességi ügyekben illetékes miniszterei 2008. június 18-án döntöttek arról, hogy Európa kutatás-fejlesztés szellemi központja, az EITI székhelye Budapesten, az Infoparkban legyen.
Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter korábban elmondta: az EITI 2013-ig mintegy 300 millió eurós költségvetéssel rendelkezik majd, és 2009 tavaszán kezdi meg munkáját kezdetben 20, később pedig 50-60 fős személyzettel. Első programjai a megújuló energiaforrások, a klímaváltozás és az infokommunikációs technológiák témakörében indulnak majd.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) budapesti székhelyének kialakításáért miniszteri megbízottként Dvorszki László a felelős.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon