kapubanner for mobile

2007-től EU-szerte elismerik a tagországokban szerzett szakképesítéseket

Egyszerűsödik a mobilitás a 25 tagú Európai Unióban, miután a tagországok illetékes miniszterei rábólintottak arra a jogszabályra, amely unió-szerte elismeri a tagországokban szerzett szakképesítéseket.

A Luxemburgban elfogadott szabálymódosítás révén a szakmai képesítéseket Európa-szerte kölcsönösen elismerik, ráadásul a tetemes EU-joganyag némileg csökkenhet: az új jogszabály 15 vonatkozó rendelkezést helyettesít.

Időszakos munkavállalásra szóló szerződések esetén a szakembereknek képesítésüket igazoló iratot kell felmutatniuk, illetve igazolniuk szükséges, hogy legalább kétéves szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Bizonyos mesterségek esetén továbbra is fennmaradnak a meghatározott minimális európai standardok, így például az orvosok, a vegyészek és a műépítészek szakmájában.

Az ellenőrzés joga az Európai Bizottság javaslaa szerint a befogadó országot illeti meg, nem pedig a szakembert "küldő" országot.

A rendelkezés legvitatottabb pontja az úgynevezett 16 hét" rendelkezés volt, amely orvosoknak és nővéreknek évente négy hónapnyi külföldi munkavállalást engedélyezett, mindenféle bejelentkezési kötelezettség nélkül. Ez a feltétel igencsak megnehezítette volna a hatóságok dolgát orvosi műhibák esetén, így végül lemondtak róla.

A brit Európai Egészségügyi Szabályzó testület üdvözölte a jogszabály elfogadását, amelyet a páciens biztonsága érdekében tett jelentős előrelépésként értékel.

Görögország és Németország a jogszabály ellen szavazott, ám sikerült biztosítani az elfogadáshoz szükséges többséget. Az új direktíva legkorábban 2007-ben léphet életbe.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek