21 millió munkahelyet sikerült megmenteni
A legnagyobb gazdaságokban a válságkezelő intézkedésekkel mintegy 21 millió munkahelyet őriztek meg, illetve teremtettek a kormányok - írja a Napi Gazdaság az ILO tanulmányát ismertetve.
Tavaly megközelítőleg 8, az idén pedig 6,7 millió munkahelyet teremtettek, illetve őriztek meg a G20-kormányok a válságkezelő ösztönzések révén; az adó- és járulékkedvezmények további 6,2 millió állás megszűnését akadályozták meg 2009-ben - világít rá az ILO kutatása.
Az ENSZ nemzetközi munkaügyi szervezete (ILO) szerint a 20 legnagyobb gazdaság teljes munkaerőpiacának 1 százaléka menekült meg a kormányzati intézkedések révén az elbocsátásoktól. Ennek ellenére több mint 6 millió munkahely szűnt meg. Az elbocsátások leginkább a feldolgozóipart, az építőipart, valamint a kereskedelmet érintették, de nem menekült meg a leépítések elől a közműipar, az oktatás, a közszféra és az egészségügy sem.
Bár a gazdasági élénkülés jelei 2010 év elején már látszanak, a munkaerő-piaci helyzet érdemi javulása még nem indult meg és kedvezőtlen jel, hogy a termelés újraindulásával párhuzamosan nő az informális foglalkoztatás a feltörekvő országokban - figyelmeztet az ILO.
Napi Gazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?