A dél-olaszok többsége elégedetlen anyagi helyzetével
Az olaszoknak közel a fele nincs megelégedve anyagi helyzetével, derül ki az olasz statisztikai hivatal hétfőn közzétett elemzéséből.
A megkérdezettek 47,8 százaléka mondta azt, hogy alig, illetve egyáltalán nem jók az anyagi körülményei. 2002-ben ez az arány még csak mindössze 40,4 százalék volt. Az elégedetlenség az ország déli részén még nagyobb, ott 57,9 százalék állította azt, hogy nehezen él.
Elsősorban az egyedülálló szülőknek, illetve az egy keresőből álló kisgyermekes családoknak rosszak az anyagi körülményei. Az öt vagy annál több tagú családok több mint egynegyede van szűkében a pénznek, délen ez az arány 33 százalék.
Kritikus a nyugdíjasok helyzete is, különösen azoké, akiknek hosszú ideig nem volt társadalombiztosításuk. A szegénységi küszöb alatt él azoknak az olasz családoknak a 15 százaléka, ahol egy 64 év fölötti családtag van, állapította meg az elemzés.
Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?