kapubanner for mobile

A franciák mézesmadzaggal kötnék meg a cégeket

Nicolas Sarkozy francia pénzügyminiszter bejelentése szerint, ha kell, adminisztratív eszközöket is bevetnek annak érdekében, hogy az egyre erősödő outsourcing tevékenységnek gátat szabjanak. A tervek szerint az intézkedések elsősorban támogatások lennének.

Franciaországban is mind komolyabb fejtörést okoz a kormányzatnak és az érdekképviseleteknek a vállalatok tevékenységének kihelyezése. A multinacionális cégek ugyanis a viszonylag drága nyugat-európai munkaerő helyett az olcsó ázsiai és kelet-európai helyszíneket preferálják.

A francia pénzügyminiszter szerint azonban a vállalatok észérvekkel meggyőzhetők, ennek feltétele, hogy anyagilag kedvező legyen számukra a maradás. Ezt a kormányzat tervei szerint meg lehet valósítani, amely során regionális támogatásokat és adókedvezményeket helyezett kilátásba Sarkozy. A franciák azon cégek számára, melyek lemondanának az outsourcingról három éven át évi 100 ezer euró adókedvezményt biztosítanának, amely véleményük szerint ellensúlyozná a vállalatok magasabb bérekből származó veszteségeit. A tervek megvalósítása persze az államra is komoly terheket róna: csak 2005-ben 1 milliárd euróval terhelné meg a költségvetést.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek