kapubanner for mobile

A franciák többsége csökkentené a miniszterek fizetését

A franciák 84 százaléka szerint "jó dolog" lenne a miniszteri fizetések csökkentése - derül ki az IFOP közvélemény-kutatóintézet vasárnap közzétett felméréséből.

A vizsgálat annak apropóján készült, hogy Christine Boutin volt családügyi miniszter a közvélemény nyomására múlt pénteken kénytelen volt lemondani havi 9500 eurós (2,7 millió forintos) honoráriumáról, amelyet egy, a köztársasági elnöktől kapott külön megbízásért vett fel. A 66 éves volt képviselőnek ugyanis nyugdíj is jár, így havi juttatásai megközelítették a 18 ezer eurót (5 millió forintot).

Az egyik legnagyobb példányszámú regionális lap, a Sud Ouest vasárnapi számában megjelent felmérés szerint a franciák 84 százaléka jó dolognak tartaná, ha a miniszterek példát mutatnának és a válság miatt lemondanának fizetésük egy részéről. A megkérdezettek 16 százaléka viszont úgy véli, hogy "ez rossz dolog lenne, mert demagóg, elsősorban a kommunikációt szolgáló intézkedés".

Boutin mostantól ingyen folytatja a globalizáció szociális hatásairól végzett jelentésének készítését. A volt miniszter azt állította, hogy egyedül hozta meg döntését, de valójában nem volt más választása, miután Bernard Accoyer, a nemzetgyűlés kormánypárti elnöke mellett Éric Woerth munkaügyi miniszter is erre bátorította nyilvánosan.

A politikus körül kialakult botrány hatására Francois Fillon miniszterelnök javaslatot tett arra, hogy minden állami külön megbízásért járó honoráriumot a parlament szabályozzon, míg a munkaügyi miniszter szerint meg kellene tiltani, hogy az államigazgatásban dolgozók esetleges képviselői nyugdíjat is felvehessenek. Ez utóbbi ötletet azonban a kormányfő nem támogatja.

A vitában elsőként a 63 éves Roselyne Bachelot egészségügyi miniszter vallotta be, hogy ő is felvesz képviselői nyugdíjat miniszteri fizetése mellett, de hozzátette, hogy nem ő az egyetlen. Ezt a hatályos törvények értelmében valamennyi 60 éven felüli minisztertársa megteheti. Viszont ígéretet tett arra, hogy amennyiben a törvény megváltozik, kész lemondani a juttatások halmozásáról.

Franciaországban az egykori nemzetgyűlési képviselőknek már egy mandátum után 1500 eurós (400 ezer forintos), a volt szenátoroknak 2000 eurós (560 ezer forintos) nyugdíj-kiegészítés jár 60 éves koruktól, amely több mandátum után automatikusan megsokszorozódik.

Vasárnapi sajtóértesülések szerint a francia kormánynak tíz olyan, 60 év feletti tagja van, aki átlagosan 14 ezer eurós (4 millió forintos) fizetése mellett képviselői nyugdíjat is felvesz, köztük a 63 éves igazságügyi miniszter, Michele Alliot-Marie vagy a 65 éves gazdaságélénkítésért felelős Patrick Devedjian.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek