A havi átlagbér sem jut a szlovák háztartások többségének
A szlovákiai háztartások csaknem 60 százaléka havi nettó hatszáz eurónál kevesebből él, miközben az országos átlagbér mintegy nyolcszáz eurót tesz ki havonta – derült ki a Szociális és Gazdasági Kockázatok Kutatóintézetének (IVRA) kimutatásából, amelyet pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken tett közzé a szervezet.
Az IVRA – a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) adataira alapozó – kimutatása szerint egy szlovákiai háztartásnak átlagban havi 629 euró (mintegy 190 ezer forint) nettó bevétele van. Ugyanakkor a háztartások 57,9 százaléka – havi kevesebb mint 600 euróból (mintegy 180 ezer forint) él.
Az intézet szerint ez az az összes szlovák háztartás (1,9 millió) nagyobb hányadára (mintegy 1,1 millió háztartás) igaz, vagyis összesen mintegy 2,9 millió személyt érint.
Martin Halás elmondta: a vizsgált időszakban az egyébként is alacsony bevételekkel rendelkező háztartások szegényedtek el a leggyorsabb ütemben, azaz esetükben csökkent a leginkább az az összeg, amely az alapvető megélhetési költségek kifizetése után megmaradt számukra. Az elszegényedés veszélyének leginkább a többgyermekes háztartások, a gyermeküket egyedül nevelők és az egyedül élő nyugdíjasok voltak kitéve.
„A nyugdíjasok egy részének, miután kifizették alapvető költségeiket, például napi 4 centje (12 forint) maradt arra, hogy ápolói ellátást biztosítson magának” – mutatott rá Martin Halás.
A kimutatásból az is kiderült, hogy az ország egyes régióiban jelentős eltérések mutatkoznak a háztartások bevételeiben. Viszonylag a legjobb helyzetben Pozsony megye háztartásai vannak, itt átlagban 778 euró az egy háztartásra jutó havi bevétel, addig például az ország keleti részében lévő Eperjes megyében, egy átlagos háztartás havi bevétele mintegy 40 százalékkal kevesebb a pozsonyinál. A pozsonyi háztartások havi bevétele összege mintegy 30 százalékkal magasabb az országos átlagnál.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- A szakszervezet szerint a nyugdíjak negyedét elveszi a rendszer 2 hónapja
- Ekkor utalják a 13. és a 14. havi nyugdíjat 2 hónapja
- Hogyan időzíthető optimálisan a Nők40 igénylése 2026-ban? 3 hónapja
- Aggasztó adatok - Már a fiatalok sem hisznek a magyar nyugdíjban? 3 hónapja
- Sokan követik el ezt a hibát a 13. és 14. havi nyugdíjjal 3 hónapja
- Hol fizetnének ötször többet a munkádért Európában? 4 hónapja
- Elfogadták jogszabályt: így vezetik be a 14. havi nyugdíjat 4 hónapja
- Érkezik a karácsonyi csomag a nyugdíjasoknak – több százan kapnak ajándékot 4 hónapja
- Így kell kiszámolni a nyugdíjat 2026-ban - Mutatjuk a lépéseket 4 hónapja
- A magyarok harmada nem tudna kifizetni egy százezer forintos váratlan kiadást 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?