A Homer Simpson-diéta terjed a brit munkahelyeken
Nagy-Britanniában egyre többen még fél órát sem tudnak szakítani a déli étkezésre. Az elkapkodott ebéd legtöbbször valamilyen édesség vagy chips, derül ki a Pertemps cég felméréséből.
Mindössze a brit munkavállalók 7 százaléka étkezik egészségesen napközben, a többiek olyan ételeket esznek, melyeket a kutatás készítői Homer Simpson-diétának neveztek el: csokoládét, kekszet és süteményt. Egyre többen az íróasztaluknál fogyasztanak el egy-egy szendvicset vagy fánkot ahelyett, hogy normális körülmények között ebédelnének. A vizsgálatba bevont irodai dolgozók jelentős része munkája során folyamatosan eszi a chipset, édességet és más rágcsálnivalókat. A munkahelyi hajtás következtében minden ötödik munkavállaló egyáltalán nem áll le napközben étkezés céljából.
Jan Para, a kutatást készítő cég igazgatója szerint a fokozódó követelmények miatt ma már egyre több munkahelyen megkövetelik, hogy az íróasztalnál kapjanak be valamit az alkalmazottak. A kihagyott ebéd - illetve az, ha valaki esetleg nem eszik semmit napközben - jelentősen rontja a teljesítményt.
Jan Para, a kutatást készítő cég igazgatója szerint a fokozódó követelmények miatt ma már egyre több munkahelyen megkövetelik, hogy az íróasztalnál kapjanak be valamit az alkalmazottak. A kihagyott ebéd - illetve az, ha valaki esetleg nem eszik semmit napközben - jelentősen rontja a teljesítményt.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?