A magánszektorban is egyenlővé teszi a nemeket Norvégia
A norvég magántársaságoknak 2008 végéig biztosítaniuk kell, hogy az igazgatótanácsi posztok 40 százalékát nők töltsék be, ellenkező esetben egy új jogszabály szerint a tőzsdei vállalatok akár kényszerfelszámolásra is számíthatnak - írja a Világgazdaság.
A közszférában már régóta érvényesítik a nemek egyensúlyát Norvégiában. A nyilvános testületekben és bizottságokban a nyolcvanas évek közepe óta előírás a kétötödös női részvétel, a politikai pártok pedig önként vállalták hasonló kvóták teljesítését.
A magánszektorra eddig nem vonatkozott törvényi szabályozás a kérdést illetően, ezért a cégek felső vezetésében a hölgyek meglehetősen alulreprezentáltak.
A nyilvános részvénytársaságok alig felénél van női tag az igazgatótanácsban, az összes vállalat tekintetében pedig 15,7 százalékos a részvételük a döntéshozatali grémiumokban.
A legnagyobb norvég munkaadói szervezet, az NHO kezdettől fogva élesen bírálta a törvényt, mondván, hogy az nagymértékben beavatkozik a magántulajdon szabadságába. A szervezet szerint a közszférában uralkodó állapotok nem tükrözik a magángazdaság viszonyait, ahol az alkalmazottaknak csak 10-20 százaléka nő - számol be a Világgazdaság.
Kapcsolódó anyagok:

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?