kapubanner for mobile

A spanyol gazdaságon segítettek a bevándorlók

A bevándorlók jelentős, 30-50 százalékos mértékben hozzájárultak a spanyol gazdaság növekedéséhez az elmúlt 10 évben, és ez jelentősen csökkentette az országban a munkanélküliséget - állapította meg a spanyol kormány által készített, szerdán nyilvánosságra hozott tanulmány.

A tanulmány szerint a bevándorlók, akiknek száma megnégyszereződött az elmúlt hat évben, és jelenleg a 44 milliós lakosság 11 százalékát teszik ki, "kifejezetten pozitív hatást fejtettek ki" Spanyolország gazdasági növekedésére.

"Azok, akik azt gondolják, hogy a spanyol gazdaságnak kevés növekedési lehetősége van, nem értették meg a migrációs jelenséget" - jelentette ki Miguel Sebastián, José Luis Rodríguez Zapatero kormányfő gazdasági főtanácsadója, a tanulmány irányítója.

A jelentésből kiderül, hogy a bruttó nemzeti össztermék (GDP) növekedéséből az elmúlt évtizedben 30 százalékkal vették ki részüket a bevándorlók, és ez az arány az utolsó öt évben 50 százalékra emelkedett. Sebastián emlékeztetett arra is, hogy a bevándorlók az új munkahelyek csaknem 50 százalékának teremtéséhez járultak hozzá 2001 óta, és évi 23 milliárd euróval a spanyol állami költségvetés 6,6 százalékát adják. E részesedés a következő években várhatóan tovább fog növekedni.

A bevándorlás Sebastián szerint egyedül a termelékenységre gyakorolt negatív hatást, mert a legfiatalabb bevándorlók közül soknak nincsen semmilyen képzettsége.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek