kapubanner for mobile

A szakképzést ajánlgatja a minisztérium azoknak, akiket nem vettek fel egyetemre

Szakképzésben is továbbtanulhatnak azok, akiket nem vettek fel egyetemre - hívja fel a figyelmet a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Itt akár két év alatt ingyenesen szerezhetnek szakmát, ösztöndíjban is részesülhetnek a diákok, a duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabérre lehetnek jogosultak.

Érettségi után a diákok nem csak a felsőoktatásban folytathatják tanulmányaikat, hiszen a szakképzésben akár két év alatt ingyenesen szerezhetnek szakmát. Ösztöndíjban is részesülhetnek, a duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabérre lehetnek jogosultak - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

Az érettségire épülő, kettő vagy hároméves képzésben résztvevők rövid ágazati alapoktatás keretében ismerkednek meg az adott ágazat sajátosságaival, alapismereteivel, ezt követően kezdik tanulni az adott ágazaton belül a szakirányú oktatásban elsajátítani kívánt konkrét szakmát. Az érettségi végzettséggel rendelkezők szakmai oktatása kizárólag a szakmai vizsgára való felkészítésből áll, hiszen a közismeretet középiskolai tanulmányaik során már elsajátították. 

A KIM közleménye szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy azok számára, akik a szakképzésben való szakmaszerzést követően tanulnak tovább a felsőoktatásban, tanulmányaik során jelentős előnyt, könnyebbséget jelent a szakképzésben megszerzett tudás. 

Az első két szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül mindenkinek ingyenes, az állam által és az állammal együttműködési megállapodást kötött fenntartó által fenntartott intézményekben. Akik az első szakmájukat tanulói jogviszonyban szerzik, ösztöndíjban részesülhetnek, a duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabérre lehetnek jogosultak.
Ehhez az új szakképzési rendszerben további előnyként társul, hogy a technikusi oklevéllel rendelkezők szakképzettségük szakirányának megfelelő továbbtanulás esetén dönthetnek úgy, hogy a felvételi pontjuk számítása kizárólag a szakmai vizsgájuk eredménye alapján történjen, és a vizsga eredményétől függően akár 400 pontot is szerezhetnek a felsőoktatási felvételi eljárásban. Emellett természetesen jogosultak a többletpontokra (intézményi pontok) is. 

A szakképzésben szerzett technikusi vizsga emelt szintű érettséginek számít.

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk