kapubanner for mobile

Az anyákat nem látják szívesen a macho munkahelyeken

Az olyan munkahelyekről, ahol férfiuralom van, inkább kilépnek a nők - állítja egy új kutatás. Akár szakmát is váltanak a kisgyerekesek, csak ne kelljen kizárólag férfiakkal dolgozni.

A gyerekes anyák 52 százaléka hagyja el munkáját, ha az ott dolgozók 70 százaléka férfi. Ha pedig olyan szakmában dolgozik, mely jellemzően férfifoglalkozás, akkor inkább a pályáját is elhagyja a kisgyerekes nő.

Ha túlórázni kell, a gyerekesek sokkal jobban elkeserednek, mint a gyermektelenek - ebből a tényből indult ki az Indiana Egyetem kutatása. A férfiak több mint egyharmada, a nőknek pedig mintegy egyötöde rendszeresen többet dolgozik, mint heti 50 óra. Azok a cégek általában, ahol sok férfi dolgozik jogi, pénzügyi, orvosi, mérnöki szektorban tevékenykednek. A Gender&Society-ben megjelent tanulmány úgy találta, hogy ezeken a területeken a férfitúlerő miatt nagyon sokat kell túlórázni - akár heti 50 órát is elvárnak az alkalmazottaktól, hiszen a nyereség az első. Nincs ez így a jellemzően nők által vezetett munkahelyeken, vagy ahol egyensúly van a nemek arányában.

A probléma neve: férfi

A hosszú munkaidő mellett nagyon nehéz zsonglőrködni, ha egy kisgyerek vár otthon vagy az óvodában, és ez még akkor is így van, ha a munkahelyen főként nők dolgoznak. Mégis úgy tűnik, hogy a túlórázás önmagában nem elég ok arra, hogy a nő ne érezze jól magát a munkahelyén. Ha túlórázni is kell és a férfi munkatársak vannak többségben, akkor eme két tényező kombinációja az, ami miatt az anyák 52 százaléka inkább otthagyja állását.

Míg néhányan közülük azért mennek el, mert nyomást gyakorolnak rájuk, a legtöbben maguktól döntenek így - ez arra utal, hogy alapvetően a férfiakkal van a probléma. Talán a férfiak uralta munkahelyeken ma is uralkodik egy idejétmúlt elképzelés, mely szerint az anya helye otthon van a fakanál mellett, míg az apák a kenyérkeresők a családban.
A kutatás vezetője szerint tehát nem a túlóra, hanem a férfikörnyezet a fő oka az anyák kilépésének.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek