kapubanner for mobile

Egymilliónál is több új munkavállaló érkezhet Németországba

A májusban felszabaduló németországi munkaerőpiac az évtized végéig legfeljebb 1,2 millió bevándorlót vonzhat a kelet-európai uniós tagállamokból egy kedden bemutatott felmérés szerint.

A kölni IW gazdaságkutató intézet (Institut der deutschen Wirtschaft Köln - IW) vizsgálata szerint az idén és jövőre összesen 800 ezer bevándorló érkezhet abból a 8 uniós tagországból, amelyek állampolgárai májustól szabadon vállalhatnak munkát Németországban. 2013-ban aztán várhatóan visszaesik az érdeklődés, és 2020-ig csupán feleannyian próbálkozhatnak, mint a nyitás első két évében.

Így összesen 1,2 millióan mehetnek az úgynevezett E8 csoport államaiból Németországba dolgozni, ami jóval mérsékeltebb erősségű bevándorlási hullám a kilencvenes évek nagy rohamához képest, amikor nagyjából 3,3 millió kelet-európai migráns érkezett az országba.

A munkaadói érdekképviseletek háttérintézményeként számon tartott IW tanulmánya szerint a nyitás igen előnyös a német gazdaság számára, hiszen a képzett kelet-európaiak megjelenése enyhítheti az egyre súlyosabb szakemberhiányt, ami a jelenlegi, felfelé ívelő ciklusban, a beinduló konjunktúra idején különösen fontos.

Ugyanakkor szakszervezetek bérfeszültségektől tartanak, attól félnek, hogy a munkaerőpiaci nyitás révén élesedik majd a verseny az állásokért, ami lefelé nyomhatja a fizetéseket. Az IW felmérése szerint is erős ez a véleményáramlat, a kutatás alapján a munkavállalók 40 százaléka véli úgy, hogy a saját munkerőpiaci helyzetét tekintve negatív következményekkel járhat a kelet-európai uniós polgárokra vonatkozó korlátozások teljes feloldása.

Az EU8 országcsoportban jelenleg 12 millióan foglalkoznak a gondolattal, hogy külföldön dolgozzanak. A tapasztalatok szerint azonban 10 és 50 százalék között van azoknak az aránya, akiknél a tervet tettek is követik, és a többség csak átmenetileg maradna külföldön. Tehát legfeljebb 6 millióan vándorolhatnak ki május után, de ők sem örökre, Németország pedig ugyan a rendszerváltás után sokáig a legnépszerűbb célország volt a külföldön dolgozni vágyó kelet-európaiak körében, 2004 óta viszont már Nagy-Britannia az első számú célpont. Oda elsősorban a Baltikumból vágynak sokan, míg a magyarok, szlovénok és szlovákok számára főleg Ausztria vonzó. Sokan nem is az EU-belül, hanem Amerikában vagy Ausztráliában vállalnának munkát, a 2020-ig 1,2 millió E8-as bevándorlót valószínűsítő becslés ezért a lehetőségek legfelső határát jelzi - áll a tanulmányban.

Május 1-jén a közép-kelet-európai térség nyolc országának - Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Csehország, Lengyelország Észtország, Lettország és Litvánia - állampolgárai előtt nyílik meg teljesen a német és az osztrák munkaerőpiac. Németország és Ausztria az EU 2004-es bővítésekor 5+2 éves halasztást kért a munkaerőpiaci nyitásra, ez jár le május 1-jén. Románia és Bulgária esetében a halasztás 2014-ig tart.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk