Egyszerre gond az elhelyezkedés és a munkaerőhiány
Foglalkoztatási gondokkal kell megküzdenie az idén a központi irányításnak és a helyi vezetésnek Kína-szerte, mivel jelentősen nő a munkát keresők száma, a munkaerőpiac pedig egyenlőtlen - mondta Jin Wej-min (Yin Weimin), a humán erőforrás és társadalombiztosítás minisztere a kínai parlamentben.
A kisebb és nagyobb kínai városokban a munkaerőpiacba az idén 25 millió ember kapcsolódik be, akiknek a fele az egyetemet és főiskolát végzettekből kerül ki. További 9-10 millió vidéki ugyancsak munkát fog keresni távol az otthonától - tájékoztatott a miniszter.
Miközben számítani lehet a felsőoktatásból kikerülők panaszára, amiért nem lesz elegendő munkahely, a kínai gyárak egy része számára egyre inkább gond, hogy megfelelő alkalmazottakat, technikusokat találjanak - emelte ki Jin.
Rámutatott, a munkaerőpiac strukturális problémáinak enyhítésére a kormány az idén egy intézkedéscsomaggal készül. Ennek célja, hogy bővítse a piacot, valamint a piaci igényeknek megfelelő továbbképzést, illetve szakképzést, épp e két csoportot érintően, vagyis a diplomások és a vándormunkások körében.
A kínai kormányfő által hétfőn ismertetett beszámoló szerint a kormány célja, hogy az idén 9 millió új munkahelyet teremtsen a kisebb és nagyobb városokban, s a regisztrált városi munkanélküliségi rátát 4,6 százalékon tartsa. Tavaly 12,21 millió új munkahelyet teremtettek Kínában és 4,1 százalékos volt a városi munkanélküliség.
A kínai központi vezetés számára belpolitikai prioritás a foglalkoztatás minél kiterjedtebb biztosítása, mivel a társadalmi stabilitást a gazdasági fejlődés mindenek feletti alapfeltételének tartja.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?